kapubanner for mobile

Bajnai: A nyugdíjasok választhatnak

A nyugdíjasoknak választaniuk kell: vagy lemondanak a 13. havi nyugdíjról a mai formájában, de cserébe az első 12 havi értékét megőrizzük és stabilan biztosítjuk, vagy előbb-utóbb nem tudjuk fizetni még azt sem, ami mindenképpen járna - jelentette ki a Népszabadságnak adott interjújában Bajnai Gordon.

A miniszterelnök szerint amíg stabil többség van a parlamentben, addig a válságkezelő kormány jobb megoldás, mint az előrehozott választás. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a szakértő kormánytagokkal alá fog íratni egy nyilatkozatot, melyben vállalják, hogy a következő választásokon egyikük sem indul semelyik párt színeiben, és nem vesznek részt egy megalakuló új kormányban. Ezt egyébként maga Bajnai is aláírná.

A legfontosabb lépésnek azt tartja, hogy az ország talpon maradása érdekében azonnal megtehesse a lényeges kiigazító lépéseket: „Magyarország lényegesen többet költ, mint amennyit megtermel, és ennek a mondatnak mindkét eleme nagyon fontos a válságkezelés szempontjából. Tartósan kell csökkenteni a kiadásokat, de a növekedési képességünket is jelentősen javítani kell."

A miniszterelnök arról is beszél az interjúban, hogy márciusban már majdnem lemondott a tisztségéről, mert nem volt elégedett az MSZP válságkezelő lépéseivel. Mint mondta, a miniszterelnökséget sem azért vállalta, mert Gyurcsány Ferenc felkérte rá, hanem mert a szocialisták megyei elnökei is kiálltak mögötte, így ekkor erősödött meg benne a hit, hogy „a szocialista párt vállalja egy kemény válságkezelés parlamenti felelősségét".
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek