Beépítik a mesterséges intelligenciát az oktatásba
Az oktatásba is beépíti a mesterséges intelligenciát az ESSCA üzleti egyetem, amelynek idén 30 éves budapesti kampuszán konferencián vitatták meg az MI hatását az üzleti élet különböző területeire.
Az iskola az évforduló alkalmából indított ünnepi eseménysorozatának szakmai kerekasztal beszélgetésén Deli-Gray Zsuzsa, az ESSCA Budapest igazgatója, professzora a közlemény szerint hangsúlyozta, a 114 éve alapított ESSCA School of Management stabil, erős alapértékekre épült, amelyek a mai napig alapját képezik az iskola létének és működésének. Arra is kiemelt figyelmet fordít ugyanakkor, hogy ezeket az értékeket összekapcsolja a folyamatosan megújuló technikai, társadalmi, gazdasági elvárásokkal, megoldásokkal és kihívásokkal, és ezek figyelembevételével szervezze a működését, és járuljon hozzá az oktatási piac trendjeinek alakításához, formálásához - tette hozzá.
Jó példának nevezte erre, hogy az egyetem vezetése kampuszait és folyamatait a fenntartható fejlődés követelményeinek megfelelően szervezi át, és beépítik a mesterséges intelligenciát az egyes folyamatokba, így az oktatásba is.
Az ESSCA School of Management nem mint veszélyre, hanem mint lehetőségre tekint a mesterséges intelligenciára - emelte ki. Tudatosan, szakmai szempontok alapján illesztik az iskola egyes folyamataiba, a diákokat, oktatókat és kutatókat szisztematikusan felkészítve az egyes alkalmazási területekre és módszerekre, rávilágítva annak gazdasági, technikai és etikai kérdéseire és következményeire - hangsúlyozta az igazgató.
Az, hogy melyik iparág hogyan reagál a mesterséges intelligencia térnyerésére, nagyon eltérő lehet, de abban konszenzus alakul ki: nem szabad, hogy a mesterséges intelligencia átvegye a humán kompetenciákat. Bizonyos feladatkörökökben ugyan helyettesítheti az emberi munkát az MI, a technológia azonban új típusú munkahelyek létrehozására is alkalmas lesz olyan módon, hogy a humán kompetenciákat inkább erősíti, mint helyettesíti - emelték ki az előadók.
Zilahy Gyula, a BME egyetemi tanára a közlemény szerint arról beszélt, hogy az eddigi jelentős erőfeszítések ellenére a fenntartható fejlődés célkitűzései sokkal sürgetőbbek, mint valaha. "Ennek ellenére számos olyan terület van, ahol jelenlegi tudásunk nem elégséges, és így a mesterséges intelligencia fontos szerepet kaphat. Az adatok elemzésével és értékelésével, valamint a megfelelő forgatókönyvek felépítésével az MI képes lehet pótolni azokat a hiányosságokat, amelyek betöltése kulcsfontosságúak lehetnek a bolygón való túlélésünkben" - mondta.
Az ESSCA-t a franciaországi Angers-ban alapították 1909-ben, budapesti kampusza 1993-ban jött létre, és évente 750 diákot fogad 30 különböző országból. Az egyetem 1977 óta Conférence des Grandes Écoles tagja. Magyarországon egyedülálló módon EQUIS, AACSB és AMBA akkreditációval, azaz "Triple Crown" minősítéssel is rendelkezik, a Financial Times a világ legjobb üzleti iskolái között tartja számon az intézményt. "Ma büszkék vagyunk arra, hogy az ESSCA az egyetlen francia üzleti iskola Magyarországon, amely a Conférence des Grandes Ecoles által minősített diplomát ad" - mondta Jean Charroin, az ESSCA főigazgatója.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készített kutatás rávilágít: a gyermekek digitális szokásait és a képernyő... Teljes cikk
A Tisza Párt választási győzelmével újra napirendre került az önálló oktatási minisztérium létrehozása, és az Erasmus-hozzáférés... Teljes cikk
A középfokú felvételi eljárásban március 25-27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek - közölte... Teljes cikk
- Az üzleti rendezvények jövője: fókusz, élmény, eredmény 3 napja
- Tízből kilenc HR-vezető leépítéseket tervez a közeljövőben 4 napja
- Radikális HR-reform a Microsoftnál: távoznak vezetők, új korszak jön 4 napja
- Minden 5. munkavállaló felmondana az AI miatt: mit tehet a vezető? 5 napja
- 5 módszer a hatékonyabb HR-kommunikációhoz 6 napja
- A HR eszköztára a szemünk előtt alakul át. Van beleszólásunk? 6 napja
- Kopogtatnak az első robot bejárónők: fillérekért törnek be a piacra 6 napja
- Az AI leváltja a kárszakértőket? Már ember nélkül is megy a kifizetés 6 napja
- Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot 7 napja
- Több ezer elbocsátás a Metánál és a Microsoftnál az AI miatt 1 hete
- Tényleg csalhatnak az AI-jal az az állásinterjúkon? 1 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?