Belülről esik szét a Posta
Súlyos a munkerőhiány a Magyar Postánál. Egyre többen mennek el, egyre kevesebben állnak be dolgozni a Magyar Postához - írta a Népszava.
A felszívódott levelek, a hetek után kézbesített, ehetetlenné vált disznótoros csomagok miatt küldött panaszok mellett egyre gyakrabban jelentkeznek szerkesztőségünkben „házon belüli” rémtörténetekkel postai dolgozók. Különösen a cég Országos Logisztikai Központjában, Budaörsön vannak bajok - szólnak a jelzések - írja a lap.
Ez az a központ, ahová a központi irodákból is kimentek dolgozni a cég vezetői karácsony előtt, akkora volt a fennakadás. A laphoz érkezett levelek tanúsága szerint azóta sem javult sokat a helyzet. Ezekben alacsony bérekről, a munkatársak egyre gyorsuló cseréjéről, félanalfabéta közvetített munkásokról szólnak a panaszok.
A cég lapnak küldött válasza szerint „a logisztikai iparágra általánosságban jellemző, így a Magyar Postára is, hogy a központi régióban és Nyugat-Magyarországon, különösen az országhatárhoz közel, munkaerőhiánnyal küzd, jellemzően kézbesítési, küldemény-feldolgozási területeken, de az egyes postákon, illetve az irányítási szférában megüresedő munkakörök száma is növekszik”. Új dolgozókat állásbörzéken toboroznak, és csoportos tájékoztatókat is szerveznek, de arra nem kaptunk választ, mekkora sikerrel.
Népszava

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?