kapubanner for mobile

Bér- és rezsitámogatást kérnek a fürdők

A Magyar Fürdőszövetség a turisztikai akcióterv bővítését szorgalmazza; a szövetség tagjai egyebek mellett áfacsökkentést, bértámogatást és rezsitámogatást szeretnének, hangsúlyozva, hogy a fürdők biztonságos működése nemcsak az ott dolgozók és a többségében tulajdonos önkormányzatok érdeke, hanem nemzetgazdasági érdek is - közölte a fürdőszövetség.

A nyolc-tizenötszörösére emelkedő energiaárakat nem tudják kigazdálkodni a fürdők, ezért javasolják a fürdőszolgáltatások 27 százalékos áfájának csökkentését, bértámogatást a Covid alatti időszak alapján, valamint az energiaköltségek növekedését kompenzáló alap létrehozását.

Hangsúlyozták: a turisztikai ágazat legerősebb motorját a fürdők jelentik, hisz a magyarországi vendégéjszakák több, mint 71 százaléka olyan településen keletkezik, mely turisztikai szempontból releváns fürdővel rendelkezik.

A minap bejelentett turisztikai akcióterv intézkedései közül a turizmusfejlesztési hozzájárulás (tfh) a fürdőket nem érinti. A fürdők működését 27 százalékos áfa terheli, szemben a szálláshely és vendéglátás terület 5+4 százalékos adóterhével, amiből a mostani döntéssel 4 százalékos tfh-t felfüggesztik. A fürdőszövetség számos alkalommal jelezte, hogy a gyógyfürdők 27 százalékos áfáját is 5+4 százalékra szükséges csökkenteni a fennmaradás érdekében.

A SZÉP-kártya alszámláinak eltörlése rövid távon szintén nem jelent megoldást az energiaköltségek fedezésére annak széleskörű felhasználási lehetőségei miatt, melyekből a napi elengedhetetlen kiadásokat finanszírozza sok vásárló. Szerintük a kártya eredeti céljának teljesüléséhez továbbra is a keretösszegek növelése és a kedvezményes adózás megvalósulása vezethet eredményre.

A munkaidőkeret változását hasznosnak nevezik, azonban a folyamatos üzemeltetésben működő fürdők számára ez sem jelent engedményt.

Mivel a fürdők működését, gazdálkodási hatékonyságát a turisztikai akcióterv jelen rendelkezései alapvetően nem segítik, mindenképp szükségesnek tartják a Magyar Fürdőszövetség javaslatainak vizsgálatát és bevezetését, hisz azzal nemcsak a fürdők, hanem a ráépülő vállalkozások túlélése - ezen keresztül több tízezer család megélhetése is biztosítható.

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek