kapubanner for mobile

Béremelés és juttatások: ezt tervezik a cégek 2022-re

A cégek 75 százaléka növelné a munkabéreket jövőre, több mint 15 százalékuk pedig a juttatási keretet is emelné - derül ki a Cafetéria Trend friss, nem reprezentatív felméréséből.

images

Bár 2021 szeptemberében a 2022-es munkaügyi jogszabályok végleges állapota még nem ismert, a munkáltatók nagy része már tervezi, hogy milyen költségkerettel működteti 2022-ban a juttatási rendszerét, illetve milyen béremelésre számíthatnak a munkatársai. 

A www.cafeteriatrend.hu weboldal 317 munkáltató megkérdezésével vizsgálta, hogyan alakulhat a jövő évi juttatási keret.

Bár a kutatás nem reprezentatív, de jelentős számban képviseltették magukat benne a munkáltatók: összesen közel 160 ezer munkavállalót foglalkoztatnak.
 
Az eredményekből kiderült: a nagy többség nem változtatna a béren felül adott elemek mértékén. Így nyilatkozott a kutatásban résztvevő cégek 65,62 százaléka, akik az érintett létszám 75,93 százalékát foglalkoztatják.

A válaszadók 16,7 százaléka (náluk az érintett munkavállalók több mint 20 százaléka dolgozik) ugyanakkor növelheti 2022-re a juttatásokra szánt keretét. A növekedés mértékére adott válaszok átlaga 8 százalék.

A válaszadók 10 százaléka nem rendelkezik juttatásokkal, és nem is tervezi ezek bevezetését 2022-ben. Ők az érintett munkavállalók 0,99 százalékát foglalkoztatják, azaz jellemzően a kis létszámú cégeknél merül fel ez a forgatókönyv.

A megkérdezett cégek 1,58 százaléka tervezi megszüntetni a béren kívül adott juttatásait. Ők is jellemzően szintén kisebb létszámú munkáltatók.

A válaszadó munkáltatók 2,84 százalékánál csökken majd a juttatási keret a tervek szerint. Náluk a létszám 2 százaléka dolgozik, és a csökkentés mértéke 19,55 százalék lehet. 

A kadnak olyanok is (2,52 százalék), akik a jövő évre vezetnének be új juttatási rendszert,  zömében szintén alacsonyabb létszámmal működő munkáltatók.

A kutatásban 315 munkáltató adott információt arról, miként tervezi a jövő évi bérek alakulását. Ők összesen 158 ezer munkavállalót foglalkoztatnak.

A nagy többség növelheti 2022-re a munkabéreket. Így nyilatkozott a kutatásban résztvevő cégek 75,24 százaléka, akik az érintett létszám 89,16 százalékát foglalkoztatják. A növekedés átlagos mértéke 6,78 százalék lehet. 

A válaszadók negyede nem változtatna az alkalmazott munkabérek értékén 2022-re. Ők az érintett létszám 10,84 százalékát foglalkoztatják. A felmérést kitöltő munkáltatók közül senki nem tervezi, hogy csökkentené a munkabérek összegét.

"Természetesen jelenleg ez is bizonytalan, hiszen a minimálbér alakulása teljesen más helyzetet eredményezhet" – emlékeztet Fata László juttatási szakértő.
 

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek