Biciklizz munkába: csökkentheti rák és a szívbetegségek kockázatát
A munkába biciklizés jelentősen csökkentheti a rákos, valamint a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás kockázatát, állítják tanulmányukban brit kutatók - írta az MTI.
A tanulmányt a British Medical Journal című brit orvosi folyóiratban közölte.
A résztvevőket arra kérték, hogy jegyezzék fel milyen módon - sétálva, kerékpárral, autóval, vagy tömegközlekedéssel - jutnak el a munkahelyükre, majd haza a mindennapokban. A követéses tanulmány öt éve alatt a szakemberek nyomon követték a résztvevők kórházi kezeléseit, valamint az elhalálozásokat - írta a medicalxpress.com honlap.
A különböző befolyásoló tényezők figyelembe vételét követően a szakemberek arra jutottak, hogy a munkába sétálás - amennyiben a megtett távolság eléri a csaknem 10 kilométert hetente - a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásának, valamint az ezen betegségek okozta halálozások alacsonyabb kockázatával van összefüggésben.
Ugyanakkor a rák okozta halálozás kockázata ebben az esetben nem alacsonyabb, mint azoknál, akik autóval, vagy tömegközlekedéssel jutnak el a munkahelyükre.
Az eredmények szerint azoknál volt a legalacsonyabb a kardiovaszkuláris betegségek előfordulásának a kockázata, akik kerékpárral jártak munkába, és esetükben a rák okozta, valamint minden egyéb okból bekövetkező halálozás kockázata is alacsonyabb volt.
A kutatók szerint annak is jótékony hatása lehet az egészségre, ha valaki az autót, vagy a tömegközlekedést, valamint a sétát és a biciklizést ötvözve jut el a munkahelyére.
A szakemberek ugyanakkor rámutattak, hogy megfigyeléses tanulmányról lévén szó, nem tudnak biztos összefüggést kimutatni ok és okozat között.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Milyen szerepet töltenek be a HR-esek a szervezetek életében? Milyen kulcsfeladataik vannak? Ezekre a kérdésekre igyekszik választ adni nemzetközi és... Teljes cikk
A technológia fejlődésének robbanásával a nemzedékek együttélésének, együttműködésének dinamikája is lényegesen megváltozott, a tanítási... Teljes cikk
Mennyiben tér el a különböző generációk motivációja a munkát illetően? Sok kutatás igyekezett erre a kérdésre választ találni, azonban a HR... Teljes cikk
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 2 hónapja
- Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin 2 hónapja
- Életveszélyben a jegyvizsgálók? Döbbenetes támadások a MÁV és a Volán járatain 3 hónapja
- Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál? 3 hónapja
- Felmérés: nem a távmunka, hanem a bizalmatlanság csökkenti a termelékenységet 5 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 5 hónapja
- Szakmai karrier és anyagi támogatás egyben: új ösztöndíjprogram indul 6 hónapja
- Ez a magyar iskola végzett a legjobb helyen a nemzetközi listán 6 hónapja
- Elismert rangsorra került fel a Corvinus Egyetem 7 hónapja
- Az egyetemisták harmada készségszinten használja az AI-t 7 hónapja
- Hőség az irodában? Így olvad el a csapat teljesítménye és a profit 8 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?