Bölcsődei bértábla 2024
A bölcsődei dolgozók többségének fizetése a minimálbér és a garantált bérminimum 2023. december 1-jétől történő emelése miatt növekedett. Kivételt képeznek ez alól a diplomás kisgyermeknevelők, akiknél jelentős és rendszerszerű változás történt a fizetések terén, mivel a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény illetmény-meghatározási szabályai rájuk is kiterjednek. Ez a rendszerszerű változás a korábbi, iskolai végzettségen, szenioritáson és minősítéseken alapuló illetménymeghatározást egy új, sávos bérrendszer alkalmazására váltotta fel. A korábbi évekhez hasonlóan a szakdolgozókra vonatkozó három bérmeghatározást emeljük ki. A bértáblákat Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke számolta ki a hatályos jogszabályok alapján.
A bölcsődei pótlékot a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének akciójának eredményeként 2017. január 1-jén vezették be a kisgyermeknevelők számára. Azóta, 2020. január 1-jétől, a bölcsődei pótlék személyi hatálya kiterjedt a diplomás kisgyermeknevelőkre és a bölcsődei dajkákra is, és több lépcsőben emelték a pótlék mértékét (2020-21-ben, illetve utoljára 2022-ben).
2024. január 1-jétől a bölcsődei pótlék korábban forintban meghatározott mértéke helyett egy új módszerrel, a pótlék számítási alapjának (ami 440.000 Ft) százalékos mértékében lett újraszabályozva a Kjtvhr-ben. A pedagógus életpálya hatálya alá tartozók számára a bölcsődei pótlék külön táblázat alapján, új módszertannal került meghatározásra.
Bölcsődei dajka
A bölcsődei dajkák fizetése egyrészt a Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt. 1992. évi XXXIII. tv.) alapján járó alapilletményből és a bölcsődei pótlékból áll. Mivel a bértábla szerinti alapilletményük alacsonyabb, mint a minimálbér és a garantált bérminimum, ezért az “alapbér” az alapfokú végzettségűeknek a 2023. december 1-jétől hatályos minimálbérrel bruttó 266 800 forint lett, míg a szakképzettséggel rendelkezőknek 326 000 forint, vagyis a garantált bérminimum.
A bölcsődei dajkát a fizetési osztálya és a közalkalmazotti jogviszonyban töltött ideje alapján (fizetési fokozat) bölcsődei pótlék illeti meg, amelynek mértékét a Kjtvhr. 6/a. számú melléklete tartalmazza. Az ‘A’ fizetési osztályban pályakezdőknél 61 600 forint a bölcsődei pótlék, így ebben a munkakörben 2024. január 1-től 328 400 Ft a bruttó bér. A fizetés a pályán töltött évek számával és a szakképzettség szintjével emelkedik. A 'B', 'C' és 'D' fizetési osztályok már szakképzettséghez kötöttek.


Középfokú kisgyermeknevelő
A bölcsődékben (bölcsőde, mini bölcsőde) kisgyermeknevelő munkakörökben nagyjából 6500 középfokú végzettségű és 2200 diplomás (alap- és mesterdiplomás) munkavállaló dolgozik. A középfokú végzettséggel rendelkező kisgyermeknevelőt és szaktanácsadót a fizetési osztálya és a közalkalmazotti jogviszonyban töltött ideje alapján (fizetési fokozat) bölcsődei pótlék illeti meg. Ennek meghatározásánál az eszmei közalkalmazotti jogviszonyban töltött időt kell figyelembe venni a fizetési fokozat megállapításának alapjául.
2024. január 1-jétől a "C fizetési osztályban" a garantált bérminimum emelkedésének köszönhetően a 326 000 Ft alapilletményre, pályakezdőként 78 000 Ft bölcsődei pótlék jár, így a csoportban dolgozó szakemberek fizetése legkevesebb bruttó 404 000 Ft-ra emelkedett. Lentebb található a fizetés és annak változása a C, D és E fizetési osztályban. A legtöbb középfokú végzettségű kisgyermeknevelőre az E fizetési osztály (alsó táblázat) vonatkozik.


Felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők
2024. január 1-től a diplomás kisgyermeknevelők fizetésében jelentős és rendszerszerű változások léptek életbe. Az új szabályozás szerint a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény illetmény-meghatározási szabályai a diplomás kisgyermeknevelőkre is kiterjednek. A korábbi iskolai végzettségen és szenioritáson, továbbá a minősítéseken elért eredmények függvényében alkalmazott illetménymeghatározást, felváltotta a sávos bérrendszer alkalmazása.
Az alapilletmény:
Gyakornok esetén: 528 800 Ft
a) Pedagógus I. esetén 538 000 Ft-tól 1 065 000 Ft-ig,
b) Pedagógus II. esetén 555 000 Ft-tól 1 135 000 Ft-ig,
c) Mesterpedagógus esetén 630 000 Ft-tól 1 365 000 Ft-ig,
d) Kutatótanár esetén 750 000 Ft-tól 1 470 000 Ft-ig terjedhet.
Amennyiben az érintett pedagógus a munkaköre betöltéséhez előírt szakképzettséget mesterképzésben szerezte (korábbi elnevezés: egyetem), akkor a havi illetményét a fentiekben meghatározott összegnél 2%-kal magasabb mértékben kell meghatározni.
Vagyis esetükben:
Gyakornok esetén: 539 376 Ft-tól
a) Pedagógus I. esetén 548 760 Ft-tól,
b) Pedagógus II. esetén 566 100 Ft-tól,
c) Mesterpedagógus esetén 642 600 Ft-tól,
d) Kutatótanár esetén 765 000 Ft-tól kell meghatározni.
Mindez azt is jelenti, hogy az érintettek 2024-től soros előmenetellel már nem számolhatnak, fizetésük meghatározása az adott pedagógus besoroláshoz tartozó illetménysávon belül mozogva kizárólag a munkáltató diszkrecionális döntésétől függ.
Az alapbéren túl, a pedagógus életpálya hatálya alá tartozó felsőfokú végzettségű bölcsődei szakdolgozóknak, bölcsődei pótlék is jár. Esetükben viszont 2024. január 1-jétől a bölcsődei pótlékra vonatkozó 3 éves előmenetelhez kapcsolódó emelkedő mértékű pótlék jogosultság megszűnt!
2024-től a bölcsődei pótlék mértéke valamennyi pedagógus besoroláshoz kapcsolódóan, (a gyakornok kivételével) 18 év eszmei közalkalmazotti év alatt (a 440.000 Ft-os pótlék számítási alap 28 %-a) 123.200 Ft.
Ami jelenleg a pályán előrehaladva maximum két alkalommal nőhet:
18 év után 29 %-ra, azaz 127.600 Ft-ra
és 33 év után 37%-ra, azaz 162.800 Ft-ra.
Gyakornok esetén a bölcsődei pótlék mértéke, a pótlék számítási alapjának 24%-a, azaz 105.600 Ft.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk
- Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok 4 napja
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 7 napja
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 4 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- A dolgozók átlagkeresete vármegyénként - grafikon 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?