kapubanner for mobile

Borsod megyében jelen van a munkanélküliség és a munkaerőhiány is

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Borsod megyében öt százalék felett van a munkanélküliek aránya, a kormányhivatal csaknem harmincezer álláskeresőt tart nyilván. Egyre több cég települ be, amelynek szakképzett munkaerőre van szüksége, de a Miskolci Egyetemen csak korlátozott számban folyik a szakképzés, sok fiatal Budapestre megy - írja a Magyar Hírlap.

images

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke szerint minél többen szerezzenek szakképesítést, a nők a gyermekvállalást követően tudjanak részmunkaidőben dolgozni - írja a lap.

„Továbbra is az ipar és a mezőgazdaság fejlesztése a legfontosabb annak érdekében, hogy a Borsod megyében élőknek munkát biztosítsunk, és ezáltal helyben maradjon a lakosság. A következő időszakban javítani kell a béreken is, mert az elvándorlást csak így lehet megállítani” - mondta a lapnak Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP).

„Borsod megyében egyszerre van jelen a munkanélküliség és a munkaerőhiány" - mondta.

Azt szeretnék elérni, hogy a fiatalok a megyében találjanak munkát, mert akik Budapestre költöznek általában nem mennek vissza.

Magyar Hírlap
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek