Börtönbe toboroznak munkavállalókat
250 helyi munkavállaló toborzását kezdte meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) Komlón, ahol 500 férőhelyes börtön építését tervezik.
Feltételként jelölték meg - egyebek mellett - a magyar állampolgárságot, a büntetlen előéletet, érettségi, illetve - tisztek esetében - diploma megszerzését, valamint az egészségügyi és fizikai alkalmasságot. A pályázóknak beosztástól függően 6-7 hónapos tanfolyamon kell részt venniük Budapesten - áll a felhívásban, amelyben arra is kitértek, hogy a büntetés-végrehajtásban dolgozók kiemelt juttatásokra számíthatnak.
A 4,5-5 milliárd forintos beruházás kivitelezése jövő tavasszal kezdődhet meg, már aláírták a tervezői szerződést. A szükséges telket a komlói önkormányzat ingyenes állami tulajdonba adással biztosította. A 250 munkahely teremtésével a büntetés-végrehajtási intézet a város legnagyobb munkáltatója lehet.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk
Március 4-én nyitotta meg kapuit a budapesti BOK Csarnokban Jobverse Állásbörze, és ma estig látogatható. Több ezer álláskereső, mintegy száz... Teljes cikk
Havi közel 6 800 eurós kezdőfizetéssel és hosszú távú, stabil karrierrel hirdetett meg új felvételi pályázatot az uniós intézményrendszer. A... Teljes cikk
- 110 új munkahely jön létre Mezőtúron 1 hete
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 3 hete
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 3 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- LinkedIn: álomállásból kiberveszély? Így csalnak a toborzók 4 hete
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 1 hónapja
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 1 hónapja
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?