Bővül a cafeteria: januártól adómentes juttatás fordítható kultúrára
Az Országgyűlés elfogadta, hogy jövő évtől a kulturális szolgáltatások igénybevételét is 50 ezer forintig támogathatják adómentesen a munkáltatók.
A hétfőn elfogadott Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló jogszabályhoz benyújtott módosító javaslat a kulturális területre is kiterjeszti azt az adómentes természetbeni juttatási lehetőséget, amelyet 50 ezer forintig már eddig is nyújthattak dolgozóiknak a munkáltatók.
Jövő év január elsejétől kiállítások, színház, tánc-, cirkusz- vagy zeneművészeti előadások, továbbá közművelődési szervezetek által nyújtott kulturális szolgáltatások igénybevételére szóló belépőjegyek, bérletek vásárlására, de akár könyvtári beiratkozási díjára is fordítható ez az összeg - olvasható az összegzésben.
"Komoly lehetőségeket teremt a kulturális életben az elfogadott módosítás. A jövő évtől ugyanis a sportrendezvények mellett már kulturális programok megtekintésére szóló belépők, bérletek vásárlását is adómentesen támogathatják a munkáltatók. Ez pedig növelheti a kulturális események látogatottságát, illetve a kulturális szolgáltatások igénybevételére ösztönözhet" - idézi a közleményt L. Simon Lászlót, akinek indítványát 331 igen szavazattal támogatta a parlament.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az év utolsó heteiben mindig fókuszba kerül a juttatási rendszer. Ilyenkor dől el, mennyire működött jól egész évben. A HR Portálnak a Niveus... Teljes cikk
A munkabér kifizetése 2026-ban is közel 70 százalékos teherrel adózik, így nem versenyezhet a kedvezményesen adózó vagy adómentes béren kívüli... Teljes cikk
December 1-jétől újra hideg élelmiszert is lehet vásárolni a boltokban a SZÉP-kártyával, a friss Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint... Teljes cikk
- Munkaerőpiac 2026. Új képességűek kerestetnek! 2 hete
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 2 hete
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 3 hete
- Munkahelyi baleset: mit kell tennie a dolgozónak és a munkáltatónak? 1 hónapja
- A tudás törvényei: a megértés kulcsa 1 hónapja
- Milyen céges rendezvényeket kedvelnek igazán a munkavállalók? 2 hónapja
- Cafeteria 2026 2 hónapja
- Cafeteria kisokos 2026 2 hónapja
- Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja 2 hónapja
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 2 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 2 hónapja

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig