kapubanner for mobile

Budapesti Corvinus Egyetem: új kampusz létesül, emelkednek a dolgozói bérek

Az intézmény közleménye szerint a Budapesti Corvinus Egyetem vezetősége jelentős bérfejlesztést hajt végre.

A Budapesti Corvinus Egyetem 2022 végéig új innovációs központot alakít ki a Ménesi úti kampuszon, a felújítási munkálatokra 12 milliárd forintot fordítanak kormányzati forrásból - közölte a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-vel. Tájékoztattak arról is, hogy az idei bérfejlesztés keretében a munkavállalók 85 százaléka 5-35 százalékos összjövedelem növekedéssel számolhat.

A közleményben felidézték, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartója 2019 júliusa óta a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány, azaz állami egyetemből magán egyetemmé vált. A szervezeti átalakítás, az oktatási és kutatási színvonal fokozatos és jelentős emelése, a bérfejlesztés elérhető az alapítvány rendelkezésére álló vagyon racionális, szigorú használatával, illetve a vállalati együttműködésekből származó plusz forrásbevonásból. Az infrastrukturális fejlesztésekhez azonban nélkülözhetetlen a kormányzati támogatás. Éppen ezért a 2019. december 27-i kormányhatározatban megfogalmazottak alapján a kabinet 12 milliárd forint támogatást biztosít a Ménesi úti Campus felújításához - ismertették.

A felújítás után itt lesz a Corvinus új innovációs központja. Itt kapnak helyet a vállalati-egyetemi együttműködésben létrejövő alkalmazott tudásközpontok (laboratóriumok). Az innovációs központ nyitott lesz más, műszaki intézmények számára is, így a műszaki és társadalomtudományi területek közötti együttműködés szinergiái is hasznosulhatnak. A beruházás várhatóan 2022 év végéig valósul meg - jelezték a közleményben.

Kitértek arra is: a Budapesti Corvinus Egyetem vezetősége, illetve fenntartója úgy döntött, hogy 2020. január elsejei visszamenőleges hatállyal jelentős bérfejlesztést hajt végre. A megújuló Corvinus javadalmazási rendszerének alapelve, hogy senkinek se kelljen sem az egyetemen belül, sem kívül másodállást vállalnia azért, hogy tisztességgel meg tudjon élni - rögzítették. Ezzel együtt az eddigi elaprózott és sok változó elemet tartalmazó bérszerkezet is egyszerűbb lesz, továbbá az egyéni teljesítménytől függően differenciált béremelést hajt végre az egyetem. Az elérhető éves összjövedelem két fő elemből, az alapbérből és a bónuszból áll - írták.

Megjegyezték: a hazai felsőoktatási intézmények körében a Corvinuson eddig is kiemelkedőek voltak a juttatások, de a versenypiaci szinttől elmaradtak. Éppen ezért az oktató és a szolgáltató területen dolgozók (összesen a két területen ezren) a 2020-as bérfejlesztés eredményeképpen differenciált, teljesítményalapú bérfejlesztésben részesülnek. A Corvinus Egyetem dolgozóinak nagyságrendileg 85 százaléka részesül összjövedelem-növekedésben az idei évben, jellemzően 5-35 százalékban közötti mértékben - tudatta a felsőoktatási intézmény.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek