Buszvezetőhiány sújtja az országot – hol fizetnek a legtöbbet?
Súlyos buszsofőrhiány sújtja a hazai közlekedést: öregszik az állomány, utánpótlás alig van, noha már egyszerűbben és olcsóbban is megszerezhető a D kategóriás jogosítvány. A kisebb cégek nehezebben képeznek új sofőröket, miközben a nagyobb vállalatok csábító ajánlatokkal próbálják betölteni az üres üléseket - írja a Világgazdaság.
Eltérő módon, de a hazai közúti személyszállítás minden szegmensét sújtja a gépjárművezető-hiány. Kedvezőbb finanszírozási hátterük miatt a közszolgáltató állami és önkormányzati vállalatok talán jobban kezelik a helyzetet a mintegy 4500 hazai közúti árufuvarozó, illetve személyszállító vállalkozást összefogó NiT Hungary ügyvezető főtitkára szerint, akit a sofőrhiány részleteiről kérdezett a Világgazdaság.
Mint Dittel Gábor elmondta, a közelmúltban éppen az állami és önkormányzati kör kezdeményezésére történt az a kedvező változás, hogy a B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők is megszerezhetik a buszvezetésre jogosító D kategóriás jogosítványt. Előzőleg kötelező volt két másik lépcső, a tehergépjármű-vezetés feltételét jelentő C, majd CE kategóriás vezetői engedély megszerzése. A képzés 1,1 millió forintba kerül, és a hatósági változat alapesetben önköltséges.
Van állami finanszírozású képzés is, az OFA program, amely most is zajlik. Résztvevőinek vállalniuk kell egy szerény önrészt, a többit a munkáltatójuk annak fejében, hogy a gépjárművezető adott ideig nála dolgozik.
A sofőrhiány súlyát jól mutatja a BKV-buszok hátulján látható sofőrtoborzó hirdetés is, amelyen a társaság 500 ezer forintos egyszeri belépési támogatást is ajánl. Ilyet azonban csak a nagyobb, pénzügyileg erősebb vállalkozások kínálhatnak, viszont a náluk a kisebb cégek vagy más közszolgáltatók alvállalkozói sokkal kedvezőtlenebb helyzetben vannak – mutatott rá Dittel Gábor. Szintén főként a nagyobbak, erősebbek lehetősége a női buszvezetők foglalkoztatása. (Ők tudják biztosítani azokat a munkahelyi feltételeket, rugalmasságot és infrastruktúrát, amelyek a női dolgozók számára fontosabbak lehetnek.)
A különjárati piac – főként munkás- és turistabuszokkal – egyes árufuvarozók számára is vonzó lett, többen már személyszállítási engedélyt is szereztek. A szektor azonban erősen szezonális, az iskolai kirándulások visszaesése és a sofőrhiány miatt a kisvállalkozók nehezen tudnak talpon maradni. A stabilabb külföldi munkalehetőségek elszívják a járművezetőket.
Válságban a fuvarozás – minden eddiginél nagyobb gond a járművezető-hiány
- olvassa el korábbi cikkünk!
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Database Administrator (DBA), magyarul adatbázis-adminisztrátor az az informatikai szakember, aki egy szervezet digitális „széfjéért” és annak... Teljes cikk
A QA Engineer (Quality Assurance Engineer), magyarul leggyakrabban minőségbiztosítási mérnök vagy szoftvertesztelő, a szoftverfejlesztési folyamat azon... Teljes cikk
A Social Media Manager - magyarul közösségi média menedzser - az a szakember, aki egy márka, cég vagy közszereplő teljes online jelenlétét kezeli a... Teljes cikk
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 4 hete
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 1 hónapja
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 2 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- A belső mobilitás lehet a munkaerő megtartásának záloga 2 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hónapja
- 15–20 ezer dolgozó hiányzik a vendéglátásból – bajban a magyar éttermek 2 hónapja
- Raktártól a recepcióig: itt volt a legnagyobb munkaerőhiány 2025-ben 2 hónapja
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 2 hónapja
- Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből 3 hónapja
- Mi lesz a munkaerővel 5–10 év múlva? Egy nagyvállalat válasza a tudáshiányra 3 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?