kapubanner for mobile

Cafeteriaprogramot is tartalmaz az MSZP nyugdíjasoknak szóló programja

Az MSZP nyugdíjasoknak szóló programja három elemre, nyugdíjasgarancia-programra, akadálymentesítési és cafeteriaprogramra épül - írja az MTI.

images

Molnár Gyula, az ellenzéki párt elnöke kifejtette: a nyugdíjasgarancia-program része egy kormánytól független nyugdíjbiztosítási alap létrehozása. A program tartalmazza a minimumnyugdíj megduplázását, a vegyes, vagyis a svájci indexálás visszaállítását és a 13. havi nyugdíjnak megfelelő, egyszeri ellátást, amelynek összege mostani számítás szerint 120 ezer forint - részletezte.

Az ellenzéki politikus elmondta, a fizikai akadálymentesítésen túl azt is biztosítani kell, hogy a nyugdíjasok járulékmentesen dolgozhassanak. Ide tartozik a korengedményes nyugdíjazás lehetőségének bevezetése, a szolgálati nyugdíj megteremtése és az érdemi érdekegyeztetés - sorolta.

Molnár Gyula a cafeteriaprogramról azt mondta, hogy ez nagyságrendileg akkora lenne, mint amikor "Erzsébet-utalványokkal dobálózik a kormány". Be akarnak vezetni egy olyan nyugdíjaskártyát, amelyet a kormány tölt fel a gazdasági helyzettől függően pénzzel, és a nyugdíjasok szabadon választhatják ki, mire költik: kultúrára, sportra, utazásra - magyarázta.

MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek