CERN-képzés Budapesten
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA CERN és az MTA eszközein végezhetnek laboratóriumi kísérletet az ISOTDAQ kilencnapos budapesti képzésén részt vevők.
Az International School of Trigger and Data Acquisition (ISOTDAQ) című kilencnapos képzést 2010-től évente rendezik meg Budapesten. Az iskola egyik különlegessége, hogy az elméleti előadások mellett laboratóriumi gyakorlaton is részt vesznek a hallgatók, az eszközöket pedig a CERN és az MTA Wigner Kutatóközpont biztosítja.
„Az iskolán alkalmazott technológiák és szoftveres megoldások messze a kereskedelmi forgalomban kapható vagy az ipari alkalmazásokban ismert módszerek előtt járnak. Az iskola anyaga elsősorban a CERN alkalmazott kutatásaiban foglalkoztatott fizikus, mérnök-fizikus, informatikus, informatikus-fizikus feladatokat foglalja magába, de emellett az iparban dolgozó mérnökök – villamosmérnökök, ipari informatikusok – számára is egyedülálló információkat nyújt” – mondta Barnaföldi Gergely Gábor, az iskola magyarországi szervezője.
Az International School of Trigger and Data Acquisition távolabbi célja, hogy a hazai adatgyűjtő és adatfeldolgozó rendszerek fejlesztésére gyakorolt hatása révén egy olyan új magyarországi csapat jöhessen létre, amely a fiatalokkal megerősítve versenyképesen tud részt venni a jövőbeli adatgyűjtő és adatfeldolgozó rendszerek K+F tevékenységében, segítve ezzel ennek az értékes tudásbázisnak az itthon tartását, a jövő szakembereinek kinevelését.
Edupress

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?