Coach képzés - a legjelentősebb business coach képzők
Különböző coach képzésekből számos áll rendelkezésre a piacon. Mondhatni a bőség zavarával küzd, aki ebben a szakmában szeretné képezni magát. A választás nem könnyű, hiszen a life coach, business coach, executive vagyis felsővezetői coach és team coach képzések egyaránt rendelkezésre állnak, különböző időtartamban, mélységben, inkább vagy kevésbé gyakorlatorientáltan, és persze különböző árfekvésben. Elsősorban a business coach képzések terén szeretnénk elgazítani a teljesség igénye nélkül.
Jelen cikkben elsősorban a business coach képzési piacra koncentrálunk, azok közül is elsősorban az akkreditált, tanfolyamszerű képzésekre, hiszen az egyetemeken elérhető coach képzésekről már korábban írtunk, és sorra vettük azokat a tényezőket is, amelyeket érdemes mérlegelni a képzés kiválasztása előtt.
A Business Coach Kft. 2004 óta foglalkozik business coach szolgáltatással. Business és executive coach, team és group coach valamint vállalati belső coachok képzése egyaránt a portfolióba tartozik, továbbképzéseket is tartanak valamint a nemzetközi minősítő vizsgákra felkésztést. A Business Coch Kft. ACTP minősítéssel rendelkezik az ICF (International Coach Federation) minősítési listája alapján, amit azon képzők kaphatnak meg, akik legalább 125 órás képzést kínálnak. A cég honlapja szerint már több mint 700 kiképzett coach került ki a kezük alól. A Corvinus Egyetemmel közös, egyetemi coach képzést is működtetnek. Az oktatói csapat 13 fős. A DIADAL Team és Group coach képzés 650.000 Ft+áfa. A nemzetközi vizsgára felkészítés ára 160 000 Ft+áfa. A cég nettó árbevétele 2021-ben 214 millió forint volt. Időről-időre a coach szakmára vonatkozó kutatásokat is készítenek, a szervezet tulajdonosa, ügyvezetője, Komócsin Laura MCC több coaching kézikönyv szerzője. A coach képzésen kívül szervezetfejlesztéssel, vezetőképzéssel, tréningekkel is foglalkoznak.
Szintén ACTP minősítéssel rendelkezik, és business coach képzéssel is foglalkozik a Coach Akadémia Kft., amely group és team coach képzéseket is indít. 2007 óta folytat a cég coach képzést, már több mint 500 fő végzett náluk a cég honlapja szerint. Esti és nappali tanfolyamaik egyaránt vannak, illetve továbbképzésre, nemzetközi akkreditációs felkészítésre is nyújtanak lehetőséget. A képző csapat 13 fős. A nappali coach tanfolyam 1.250 000 Ft+áfa, az esti képzés 595 000 Ft+áfa, a vizsgafelkészítés, mentorálás ára attól függően, hogy csoportos vagy egyéni felkészítés, 3 vagy 10 órás, illetve a vizsga szintjén is múlik: 165 000 Ft-tól 450 000 forintig terjednek. A cég nettó árbevétele 19 millió forint volt 2021-ben. A vállalkozás kifejezetten képzéssel foglalkozik. A cég tulajdonosai: Németh Bite Barbara MCC, ügyvezető, Soós Judit MCC, szakmai vezető és Kurucz Balázs PCC.
A Legacy szintén ACTP minősítéssel, 125 órás, gyakorlatorientált business coach képzést hirdet, amely a cég honlapja szerint már a 11. évfolyam. A képzés ára 980 000 Ft+áfa, a tanfolyamot Márton Mónika PCC tartja, aki egyben a Legacy Kft. ügyvezetője is. A cég tavalyi árbevétele 145 millió forint volt. A vállalat a képzésen kívül szervezetfejlesztéssel és vezető- valamint szakember- és készségfejlesztéssel is foglalkozik. A másik tulajdonos, Kecskés Ernő Zsolt ACC, akin kívül a belsős csapat még további hat főből áll. A business coach képzésen túl csoport- és team coach tanfolyamot, agile coach készségfejlesztést és ICF akkreditációra csoportos mentoringot is szerveznek, valamint tanácsadókat, trénereket is képeznek.
A CHN Nemzetközi Coach Iskola ACSTH (legalább 60 órás képzés) és CCE minősítéssel rendelkezik. A Coaching Határok Nélkül coach iskola 23. évfolyama indul majd el novemberben a cég honlapja szerint, az iskola 2014-ben kezdett működni. Alapítója és vezetője Ábri Judit MCC, aki egyben a readingi Henley Business School tanára is. A business coach képzésen kívül team coach és válallati coachok képzésével is foglalkozik, valamint mentorál ACC és PCC nemzetközi vizsgára készülőket. A coach iskola hibrid formában zajló tanfolyamának díja 1400 EUR+ áfa. Továbbá a CHN Mesteri Esték keretében külföldi coachokat és az általuk képviselt tudást népszerűsíti Magyarországon, valamint motivációs térképpel és neuro-agilitással is foglalkozik, egyéni vállalkozóként folytatja tevékenységét.
A Coach School szintén ACSTH minősítéssel rendelkezik, business coach képzéssel online és offline is foglalkoznak. A képzés vezető oktatója Séra Attila MCC, az iskolát működtető SM Coach Szolgáltatók Kft. tulajdonos-ügyvezetője is. A 130 órás elméleti és gyakorlati képzés 850 000 Ft+áfa. A képző csapat a cég honlapja szerint hat főből áll, nemzetközi akkreditációs vizsgára felkészítést szintén tartanak. A cég árbevétele 2021-ben 61 millió forint volt.
Megoldásfókuszú brief coaching, team-coaching és gyermek-coach képzéseket, ACSTH minősítéssel, ajánl a Solution Surfers Magyarország Kft. A cég a Solutionsurfers International svájci központtal rendelkező tréningszervezet magyarországi képviselője. 2010-ben alakult meg Magyarországon, Hankovszky Katalin és Tegyi Enikő vezetésével, a cég tulajdonosa és ügyvezetője jelenleg Levendel Áron. A cég honlapja szerint közel 2000 coach fordult meg a képzéseiken. A képzések hossza és ára változatos, a néhány órás betekintő lehetőségtől kezdve, a 2 napos illetve 7, 9 napostól 18 napig terjed. A 18 napos, teljes brief coach képzés, ACTP minősítéssel 1. 710 000 forint a cég honlapja szerint. A rövidebb tanfolyamok 180 000 forinttól indulnak és a tanfolyam hosszával emelkednek az árak. A cég tavalyi árbevétele 26 millió forint volt.
Egyéb akkreditált képzések
A GROW Group is hirdet business coach képzést, amelyet egy legalább 50 órás alap coach képzésre építva ajánlanak elvégezni. A GROW integratív coach képzése az EMCC (European Mentoring and Coaching Council) által akkreditált képzés, amelynek alapozó szintje és haladó szintje egyaránt van. A business coach képzés hibrid módon valósul meg, öt nap alatt, 370 000 Ft-os áron. A cég honlapja szerint 15 éve foglalkoznak coachinggal, és már több mint 500 coachot képeztek ki az évek folyamán. A képzést három oktató tartja. A cég tavalyi árbevétele 467 millió forint volt, tevékenységi körébe szervezetfejlesztés és vállalati tréningek is tartoznak.
A Pro Bona Kft. proaktív business coach képzése a cég honlapja szerint az IAC (International Association of Coaching) gyakorlatának megfelelő tematikában és óraszámban (120 óra) zajlik. Szintén a honlap alapján 12 év alatt, több mint 1200 coachot képzett ki a cég, amelynek Dr. Rusznák Tamás és Rusznák Péter a vezetői, tulajdonosai. A cég 2021-es nettó árbevétele 41 millió forint volt. Rajtuk kívül a tréneri csapat további négy főből áll. Az online képzés 259 000 forint, de intenzív és szuperintenzív business coach képzésre is van lehetőség 519 000 forintért.
A cégek bevételi adatai az Opten céginformációs rendszeréből származnak.
Nyitókép: Krzysztof Kamil képe a Pixabayen.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A munkafüggőség nem csupán túlórákról szól, hanem egy láthatatlan függőség, amely súlyosan károsíthatja a testi és lelki egészséget, a... Teljes cikk
Azokat díjazták, akik legjelentősebb eredményeket érték el a mentoring és a coaching szemléletű vezetés terjesztésében és/vagy felhasználásában. Teljes cikk
Mindannyian halljuk a panaszt a munkaerőpiacon: a Z generációt nehéz megszólítani, a motivációjukat megtalálni, a lojalitásukat elnyerni. De mi van... Teljes cikk
- HR Tehetségek 2025: Bakro-Mohácsi Krisztina 2 hete
- Itt a megoldás a pedagógushiányra? 640 ezres bért kapnak az óvodai technikusok 3 hete
- Tudásalapú munkahelyek születnek – a Mercedes K+F központot nyit Magyarországon 3 hete
- Inspiráló rendezvényhelyszín a főváros közelében, komplex élményekkel 4 hete
- Az amerikai dolgozók több mint fele saját zsebből fizeti a képzéseket, amiket munkáltatója nem áll 4 hete
- Az AI hetente egy teljes munkanapot megtakaríthat a dolgozóknak, ha képzik őket 4 hete
- Érzékenyítő képzést indított takarító munkatársainak a B+N Csoport 4 hete
- A vezetés nem jutalom, hanem szakma: a mikromenedzsment nem HIBA, hanem HIÁNY 1 hónapja
- HR Business Partner 1 hónapja
- Képzés helyett AI-ba fektetnek a munkaadók 2 hónapja
- A legtöbb dolgozójára kiterjeszti az AI-s gyorsképzési követelményt a bankcég 2 hónapja
Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?