Csökkent a reálkereset, és mintegy 20 ezer fővel kevesebben dolgoztak, mint egy évvel korábban
Az év első kilenc hónapjában az inflációt figyelembe véve hiába nőttek a nettó és a bruttó bérek is, a kereset reálértéke csökkent. Összességében a nemzetgazdaságban az 5 fő feletti vállalkozásokban, a költségvetési szférában (a közfoglalkoztatottakkal együtt), valamint a megvizsgált nonprofit szervezeteknél 2 millió 671 ezer fő állt alkalmazásban, 19,6 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban.
Az első kilenc hónapban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 219 700 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 230 000, míg a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 211 800 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 73 200 forint volt. A bruttó keresetek 4,5 százalékkal (a közfoglalkoztatottak nélkül 6,2 százalékkal) haladták meg a 2011. január-szeptemberit. A versenyszférában a bruttó átlagkeresetek 7,1 százalékkal nőttek. A költségvetésben a közfoglalkoztatás súlyának növekedése miatt csökkent a bruttó átlagkereset. De ha ettől eltekintünk, akkor is csak 3,5 százalékos volt az emelkedés. A nonprofit szektorban alkalmazásban állók bruttó keresete 8,4 százalékkal, 201 400 forintra nőtt.
A legtöbbet fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (457 200 forint), ezt az információ és kommunikáció (405 700 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (387 900 forint). A legkevesebbet a szálláshelyszolgáltatás, vendéglátás (138 800 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (150 800 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (159 700 forint) ágakban dolgozók kerestek.
2012. január-szeptemberben a költségvetési szférában a teljes munkaidősök mintegy 54 százaléka (a közfoglalkoztatottak nélküli létszám 60,3 százaléka) átlagosan 10 000 forint - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült. Ennek hatása a közszféra bruttó jövedelmi pozícióit 1,8 százalékponttal javítja. A közfoglalkoztatottak nélkül, de a kompenzáció figyelembevételével számított növekedés így a költségvetés területén 5,3 százalék. 2012. januártól a nonprofit szervezetek egy részénél is részesülhetnek az alkalmazásban állók kompenzációban, ahol a teljes munkaidőben dolgozók mintegy 8,6 százaléka kapott ezen a címen 10 200 forintot.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset 2012. január-szeptemberben átlagosan 5,4 százalékkal - ezen belül a versenyszférában dolgozóké 8,1 százalékkal - haladta meg az egy évvel korábbit. A költségvetési intézményeknél dolgozók - közfoglalkoztatottak nélkül számított - alapilletménye 4,2 százalékkal nőtt. A növekedés döntően a humán-egészségügyi, szociális ellátás ágakban következett be a 2012. évi garantált bérminimum-változás, továbbá a 2012. januártól esedékes, de 2012. júliusban kifizetett béremelés miatt.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 142 000 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 99 100, a szellemi foglalkozásúaké 187 300) forint volt, 1,8 százalékkal (a közfoglalkoztatás hatását kiszűrve 3,5 százalékkal) magasabb az előző évinél. A versenyszférában a nettó keresetek 4,1, a közfoglalkoztatottak nélküli közszférában 1,8, a nonprofit szervezeteknél 4,6 százalékkal nőttek egy év alatt.
A 231 600 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,4 százalékkal haladta meg a 2011. január-szeptemberit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,1 százalék volt.
19,6 ezer fővel kevesebben dolgoztak, mint egy évvel korábban
A versenyszféra legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál 1 millió 817 ezer fő volt az alkalmazásban állók száma, 34,6 ezer fővel kevesebb, mint 2011 azonos időszakában. A költségvetési szférában 749 ezren dolgoztak (14,6 ezer fővel többen az egy évvel korábbinál), közülük átlagosan 88 ezren közfoglalkoztatás keretében. A közszféra átlagkeresetének szintjét is befolyásoló teljes munkaidős közfoglalkoztatottak létszáma 2012 első kilenc hónapjában több mint négyszerese volt (átlagosan 70,1 ezer fő) az előző év azonos időszakinak. A megfigyelt nonprofit szervezeteknél 106 ezer fő állt alkalmazásban.
Összességében a nemzetgazdaságban az 5 fő feletti vállalkozásokban, a költségvetési szférában (a közfoglalkoztatottakkal együtt), valamint a megvizsgált nonprofit szervezeteknél 2 millió 671 ezer fő állt alkalmazásban,19,6 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban.
KSH
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák 4 napja
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 1 hete
- "Nem akartam úgy járni, mint a meggyilkolt cégvezető" – ezért kaptak a dolgozók milliós bónuszt 1 hete
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- A bérnövekedés árnyéka: Sokan hiába dolgoztak, reálértéken veszítettek 3 hete
- Szociális segélyek, járadékok 3 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 1 hónapja
- A dolgozók átlagkeresete vármegyénként - grafikon 1 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?