Dolgozni akaró, tanítható embereket várnak Ukrajnából
Olcsó és jobban dolgozó munkaerőt várnak a cégek Ukrajnából. A munkaerőhiány már a keleti megyékben is felütötte a fejét, mert onnan elmentek az emberek Budapestre vagy Nyugat-Európába. A magyar munkaerőpiac reklámjára már a kormány is költ, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) rendezvényének tapasztalatairól számol be az Index.
Akár százezren is jöhetnek munkát vállalni Ukrajnából és Romániából, akikről a vállalatvezetők úgy gondolják, nagyobb arányban lesznek köztük dolgozni akaró, tanítható emberek, mint egy átlagos magyar merítésben - idézi az egyik megszólalót az Index.
Hevest is nagyon komolyan érinti a munkaerőhiány, dolgozókra pedig szükség van nem csak a jövőben, amire az átképzés és az oktatás esetleg választ tudna adni, hanem a jelenben. Öt éven belül 5000 munkahely lesz várhatóan betöltetlen a megyében.
Romániából manapság már nem könnyű munkaerőt szerezni, mert úgy felmentek a bérek, hogy onnan 800-1000 forintos órabérért már nem jönnek el dolgozni, így maradt célterületnek Ukrajna. A környező országok már hamarabb elkezdték használni az ukrán munkaerőt. Viszont cserébe jobb életkörülményeket kell nekik kínálni, olcsó, kulturált szállást például.
Index

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?