Ukrajnai reklámkampánnyal toboroz munkaerőt Magyarország
A Nemzeti Foglalkoztatási Alap támogatásával 82 millió forintból jelennek meg hirdetések Ukrajnában, hogy ukránokkal tölthessék be a magyarországi álláshelyeket a hiányszakmákban. A pénz odaítéléséről személyesen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter döntött - írta a HVG.
A Horizon már szeptemberben közzétette közbeszerzési tájékoztatóját. A tenderre hárman jelentkeztek, és közülük két kis cég, a gyöngyösi DRG Design, valamint a budapesti McMiller Green Consult nyerte el a megbízást.
Ennek alapján Ungváron, Kijevben, Harkovban, Lvovban, Odesszában és Krivoj Rogban teszik majd közzé a hirdetéseket. A kommunikációs stratégiát, a plakátokat, a reklámfilmeket és rádiós bejátszásokat, valamint a bannereket 82 millió forintból valósítják meg.
A HVG írja, hogy a Human Service Agency egy több mint 2 milliárd forint árbevételű munkaerő-közvetítő és tanácsadó vállalkozás, a tender nyertesei viszont apróbb cégek, amelyek több területen is jelezték, hogy alvállakozót vesznek igénybe. Kérdésünkre egyelőre csak annyit mondtak, hogy megkezdték a tervezést, amelyet február 9-ére kell összeállítaniuk.
A lap emlékeztet arra, hogy az elmúlt hónapokban több munkaadói szervezet, köztük a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, valamint az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) is szorgalmazta, hogy vendégmunkásokkal töltsék be azokat az állásokat, amelyekre nincs hazai munkaerő, így pótolnák számos építőipari szakmában, vendéglátóiparban, kereskedelemben a hiányzó embereket.
Ukrajnában átszámítva mindössze 50 ezer forint körül vannak a szakmunkásbérek, így számukra a magyarországi fizetések vonzóak lehetnek, különösen a polgárháborús, donyecki vidéken, ahol a nehézipari hagyományok miatt sok képzett ember van. Sokan ugyanakkor nem Magyarországot, hanem a nyugatabbra fekvő európai országokat választják. Idehaza tavaly mindenesetre több jogszabállyal is könnyítették az itteni munkavállalásukat - írja a lap.
Az ÉVOSZ elnöke, Koji László a HVG érdeklődésére a napokban éppen azt mondta, hogy a hazai vállalkozások az elmúlt időszakban már megkezdték a vendégmunkások alkalmazását, de nem ártana az érintett küldő országokban közvetlenül megszólítani a potenciális dolgozókat. Azt is hozzátette azonban, hogy szeretnék elkerülni a fejvadászcégeket, mert a közvetítők drágítják a munkaerőt.
Tavaly mintegy 30 százalékos bővüléssel 14500-ra nőtt a tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi munkavállalók száma Magyarországon, ám a vállalatok még mindig tartanak attól, hogy nagy számban külföldieket foglalkoztassanak, ezért nem is nagyon beszélnek ilyen terveikről. A hírbe hozott nyíregyházi Legónál például azt mondták a HVG-nek, hogy jelenleg nem foglalkoztatnak ukránokat, és bár nem zárják ki, de ez hosszabb idő, ahhoz még egy új gyárat is kell építeniük.
Novemberben Miskolc városa döntött együttműködési megállapodásról Krivoj Roggal, ám a helyi Jobbik rögtön támadásba lendült, mondván, hogy féltik a helybéliek munkalehetőségeit. A félelmek azonban egyelőre nem igazolódtak be, az autóipari beszállító Takata miskolci gyára azóta sem vett fel külföldieket.
Fotó: Pixabay
HVG
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
2025 decemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak száma 4 millió 624 ezer fő volt, ami az őszi hónapokhoz képest további csökkenést jelez. A... Teljes cikk
A magyar munkaerőpiac 2026-ra jelentős átalakulás előtt áll – derült ki a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztályának évindító... Teljes cikk
Hónapok óta alig mozdul a munkaerőpiac: kevés az új felvétel, ritkák az elbocsátások, a döntéseket pedig általános bizonytalanság bénítja.... Teljes cikk
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 1 hete
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 1 hete
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hete
- Foglalkoztatási ráta Magyarországon 2025 harmadik negyedévében - grafikon 2 hete
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 3 hete
- A HR-washing - avagy a kicsírázott babzsákfotel 3 hete
- Így lehet a HR a digitalizáció és az AI nyertese 3 hete
- 15–20 ezer dolgozó hiányzik a vendéglátásból – bajban a magyar éttermek 3 hete
- Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon 3 hete
- Raktártól a recepcióig: itt volt a legnagyobb munkaerőhiány 2025-ben 3 hete
- Ha egy kulcsszemély lemarad, az egész cég lemarad 4 hete

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben