kapubanner for mobile

Egy-két éjszakát pihen leggyakrabban a magyar

Több, mint 13 százalék feletti volt a növekedés a belföldi turizmusban a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.

Az egy-, kétéjszakás kikapcsolódások voltak a legnépszerűbbek, a foglalások 77 százalékát tették ki; Budapest, Siófok és Eger voltak a legvonzóbbak. Hajdúszoboszló, Balatonfüred, Szeged is a legkedveltebbek közé tartoztak, a top 10-es listára még Pécs, Gyula, Debrecen és Miskolctapolca kerültek be.

A Szállás.hu által közvetített forgalom belföldön 20 százalékkal, a külföldre közvetített forgalom pedig 35 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A tavalyi második negyedévhez képest 15,9 százalékkal több foglalást regisztrált a Szállás.hu az idei április-júniusi időszakban.

Továbbra is az egy éjszakára szóló foglalások a legnépszerűbbek, az összes foglalás 43 százalékát tették ki. A foglalások harmada két éjszakára szólt, minden 10. pedig háromra. Még mindig az apartman, a vendégház és a panzió a legkeresettebb szállástípusok, a foglalások közel kétharmada szólt ezekbe.

Az átlagos foglalási érték 36 400 forint volt a vizsgált időszakban - fejtette ki Keresztes Nóra marketing menedzser. Ötből négy foglalás 50 ezer forint alatti volt, minden ötödik pedig 50 és 100 ezer forint közötti. Nagyjából minden 5. foglalást fizettek SZÉP-kártyával, szállásonként átlagosan 58 ezer forint értékben - közölték.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek