Egy szakma, ami nélkül nincs előrehaladás
Idén 60 éve indult el Magyarországon a közművelődési szakemberek felsőfokú képzése, ebből az alkalomból A népműveléstől a közösségi művelődésig címmel kétnapos Durkó Mátyás emlékkonferencia kezdődött csütörtökön a Debreceni Egyetemen (DE).
A Durkó Mátyás által létrehozott szak a Debreceni Egyetemen ma is működő andragógia tanszék képzéseinek jogelődje - mondta a dékán, megjegyezve: annak ellenére, hogy a szakok elnevezése oktatáspolitikai okokból szinte 5-10 évente változik, a tudományterület azóta is jelen van az ország több egyetemén és főiskoláján.
Polyák Albert, a Nemzeti Művelődési Intézet megbízott főigazgatója meleg szavakkal méltatta Durkó Mátyás a felnőttnevelés, az élethosszig tartó tanulás elfogadtatása terén szerzett érdemeit.
A főigazgató azt mondta, a Nemzeti Művelődési Intézetnek is fő alapértékei azok, amiket Durkó Mátyás a cselekvő közösségekről vallott, írt és oktatott.
Sári Mihály nyugalmazott egyetemi tanár nyitó előadásában a 21. század globális kihívásaira utalva kijelentette: "a gazdasági felemelkedés egyetlen útja az oktatás". Felidézte: már az 1997-ben Hamburgban megtartott felnőttoktatási konferencia rámutatott, hogy "a felnőttoktatás a kulcs a 21. századhoz", s felhívta a figyelmet a felsőoktatás tartalmának újragondolására.
"E szakma nélkül nincs előrehaladás" - jelentette ki a professzor utalva az élethosszig tartó tanulás európai elvére. Szorgalmazta ugyanakkor "az informális vagy nonformális tudás elismertetését, akkreditálását", amelyre például háborúk után vagy olyan helyzetben van szükség, amiben most Európa van.
Sári Mihály végül felhívta a figyelmet a 21. századi felnőttkori tanulással összefüggő európai kiáltványra, amely rögzíti: meg kell erősíteni azokat az európai szervezeteket, amelyek felelősek a felnőttképzésért.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 4 hete
- Így próbálják több nő felé nyitni a techvilágot – ösztöndíjat kaptak a fiatal tehetségek 1 hónapja
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 1 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 2 hónapja
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 2 hónapja
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 2 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra 2 hónapja
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?