kapubanner for mobile

Egyre nagyobb különbségek a jövedelemszintek között

A gazdasági válság és az adórendszer változásai eltérően érintik a lakosság egyes rétegeit. A szegényeket a korábban elképzeltnél is nagyobb mértékben sújtja a válság - állapítja meg az Ecostat Gazdaságmodellező Műhelyének számítása, amelyet a Világgazdaság közöl.

images

Az átlagos jövedelemcsökkenés mellett annak összetétele is jelentősen befolyásolja a lakosság fogyasztási keresletét, így a gazdasági növekedést is. A gazdagok jövedelemrugalmassága kisebb, míg a legszegényebb rétegek szinte a teljes jövedelmüket fogyasztásra költik, így egy jövedelemcsökkenés a fogyasztás radikális visszaeséséhez vezethet.

Az eredményekből az látszik, hogy az egyes jövedelmi csoportokban az egy főre jutó összeg csökkenése egyenlőtlenül alakul, legrosszabbul az alsó jövedelmi decilis jár. A 2007. évi bázist tekintve a különbség jelentősen nő a legalsó és a legfelső jövedelmi réteg között, a különbség 2010 végén 6,1 százalékpont. Az eddigi adatok szerint a gazdasági válság hatásait is ez a réteg tudta a legkevésbé kivédeni, az adórendszert érintő változások tehát a számítások szerint a legszegényebb réteg relatív pozíciójának további romlását eredményezhetik. Korábbi vizsgálatok szerint a válság következményeként növekszik a rejtett gazdaság mértéke, a lemaradók egy része feltehetően ebben a szférában jelenik meg, hogy így kompenzálni tudják reálveszteségeiket.

A Világgazdaság cikke rámutat: a jövedelmi rétegeknél kisebb lesz a differenciálódás régiók szerint, itt a legjobb és a legrosszabb pozíciójú régió (Pest megye, illetve Észak-Magyarország) közti különbség a vizsgált időszak végére 5,7 százalékponttal tért el. Ennyivel kisebb mértékben esnek tehát a fővárosi jövedelmek a három év átlagában.

Az eredmények arra világítottak rá, hogy a válság és a válságkezelő intézkedések viszonylag hátrányos helyzetbe hozzák a fiatalokat, a nyugdíjasokat és a sokgyermekes családokat, míg az aktív középkorú, kevés gyermeket eltartó korosztály relatív helyzete javulhat - olvasható a lapban.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek