kapubanner for mobile

Egyszerűen nincs jelentkező a meghirdetett állásokra

A megkérdezett magyar munkaadók 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nehezen talál megfelelő munkaerőt, 32 százalékuk szerint a meghirdetett állásokra nincs jelentkező, 31 százalékuk pedig a szakképzett pályázókat hiányolja - derül ki a ManpowerGroup munkaerő-piaci szolgáltató cég 42 országra kiterjedő legfrissebb felméréséből.

images

Magyarországon a szakemberhiány 17 százalékponttal haladja meg a globális átlagot - tették hozzá. A közlemény szerint a reprezentatív felmérésben résztvevő magyar munkaadók 31 százaléka úgy véli, hogy a munkaerőhiányra a már meglévő munkavállalók képzése jelenti a megoldást, globálisan azonban a munkáltatók 51 százaléka él ezzel a lehetőséggel.

A legnehezebben betölthető munkakörök tízes listája Magyarországon és globálisan szinte megegyezik, mindkettőben szerepel a szakmunkás, a mérnök, a sofőr, az informatikus, a könyvelő és pénzügyi szakember.

Dalányi László, a ManpowerGroup magyarországi ügyvezető igazgatója kifejtette: a magyar munkaadókat a globális átlagnál azért sújtja jobban a munkaerőhiány, mert nem csupán a magyarországi konkurenciával kell versenyezniük a megfelelő szakemberekért, hanem a nyugat-európai és a környező országok munkaadóival is. Ebben a versenyben a legnagyobb hátrányt az alacsony bérek jelentik.

A magyar munkaadók azonban úgy érzik, a bérek emelése a versenyképességüket veszélyeztetné, ugyanakkor a szakemberhiány már olyan méreteket öltött, hogy az ugyancsak a versenyképesség rovására megy.

A globális adatokat tekintve a legnagyobb munkaerőhiánnyal Japán küzd, csakúgy, mint az elmúlt években. Japánban a megkérdezett munkaadók 86 százaléka mondta, hogy nehezen talál megfelelő munkavállalót. A sorban 73 százalékkal Tajvan a második, ezután Románia, Hong Kong, Törökország és Bulgária következik.

Ugyanakkor a kínai munkaadóknak csupán 10 százaléka panaszkodik munkaerőhiányra, de jóval a nemzetközi átlag alatt van Norvégia, Hollandia, az Egyesült Királyság, Írország és Svájc mutatója is.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek