kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 2 éve

Elemzők: Beindult az ár-bér spirál

Idén a keresetek emelkedésének gyorsulására számítanak elemzők a tavaly decemberi kereseti adatokat kommentálva. A növekvő bérköltségek áremelésre késztetik a vállalkozásokat, amit a jelentős költségvetési kifizetésekkel támogatott fogyasztók el is fogadnak, azaz a klasszikus ár-bér spirál kialakulásának veszélye a fiskális és monetáris politika szigorítását követeli ki a szakértők szerint.

ár bér spiral infláció-
images

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint múlt év decemberében 9,7 százalékkal nőtt a bruttó és nettó átlagkereset az egy évvel korábbihoz képest. A tavalyi év január-decemberében a bruttó és a nettó átlagkereset 8,7 százalékkal emelkedett 2020-hoz képest. 

ár bérspirál

Az előző évhez képest nem erősödött a prémium-kifizetés decemberben, ami a gazdaság teljesítményének tavalyi rekordmértékű növekedésének fényében mindenképpen különös volt - véli Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. Ez a vállalati viselkedésben már a 2022-es költségnyomásra való felkészülésként értelmezhető, vagyis a prémiumok kifizetésén keresztül kívánnak majd a vállalatok költségeket mérsékelni az idei év folyamán, valamint erősebb átárazást hajtanak végre. 

Az ING Bank vezető elemzője 2022-ben a 20 százalékos minimálbér-emelés mellett nagyjából 15 százalékos átlagbér emelkedéssel kalkulál a bértorlódás enyhítése következtében. A bérköltségek emelkedésének inflációs hatása már jól érzékelhető volt a januári inflációs adatban, amely a korábbiakhoz képest háromszor erősebb év eleji átárazást mutatott, amely a termékek és szolgáltatások megszokottnál jóval szélesebb körét érintette. Vagyis - Virovácz Péter véleménye szerint - már láthatóvá vált Magyarországon az ár-bér spirál. Ez ellen pedig csak a monetáris és fiskális politika együttes erejével, közös szigorításával lehet küzdeni - hangsúlyozta.

Regős Gábort, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője rámutatott, hogy míg az előző hónapokban a versenyszférát kisebb bérnövekedés jellemezte, mint a közszférát, addig decemberre a két növekedési ütem kiegyenlítődött. Az év végi bónuszok sem okoztak érdemi változást a növekedési ütemben, azok emelkedése megegyezett a rendszeres bérekével. 

2022-ben az átlagbérek emelkedése a tavalyinál gyorsabb, kétszámjegyű lehet, amelyet a minimálbér és a garantált bérminimum erőteljes emelése mellett a járulékok csökkentése és a munkaerőhiány is segít. A reálbérek növekedését az erőteljes infláció visszafogja, de az még ennek ellenére is pozitív lesz, így a munkavállalók jövedelme átlagosan többet ér majd, mint a tavalyi évben - fejtette ki. A Századvég szakértője hangsúlyozta: a béremelések folytatására a gazdasági felzárkózás érdekében szükség van, különösen azon ágazatokban, ahol ez az elmúlt időszakban kevésbé volt jellemző.

ár bérspirál

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője azt emelte ki, hogy tavaly év végén is láthatóan erőteljes maradt a bérdinamika és további gyorsulás várható az idei évtől. A minimálbéremelések, a súlyosbodó munkaerőhiány, illetve az inflációs környezet figyelembevétele miatt érdemi béremeléssel kell számolniuk a munkaadóknak. A teljes bérskála érdemben feljebb tolódhat és 13 százalékot elérő lehet az átlagbér emelkedése idén, a tavalyi 8,7 százalékos növekedés után. 

Ilyen mértékű béremelés tovább erősítheti a vállalatok áremelési szándékát, amit könnyen meg is tehetnek a kiugróan erős fogyasztói kereslet mellett. Ez viszont akár elvezethet egy klasszikus ár-bér spirálhoz is, mikor az erőteljes inflációhoz erőteljes kereslet párosul. Az egyszeri transzfereknek köszönhetően idén a nettó bérek érdemben el fognak szakadni a bruttó szinttől és még a várható erőteljes inflációt figyelembe véve is 10 százalék feletti éves reálbér növekedés lehet 2022-ben, ami jelentős fogyasztásélénkítő erővel bír, és a fogyasztási oldalról támaszt ad az idei GDP-nek - mutatott rá a Takarékbank szakértője. 

Kiss Péter, az Amundi alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója szintén kiemelte, hogy a friss kereseti adatok tovább erősíthetik az infláció elleni küzdelem fontosságát. A bérek növekedését legfőképpen az alacsony munkanélküliség, az egyes szektorokban újra felbukkanó strukturális munkaerőhiány, valamint az infláció tartós megemelkedése befolyásolja. A bérdinamika és az infláció közötti kapcsolat azonban kétirányú is lehet: a növekvő bérek tovább nyomhatják felfelé az inflációt. Egyrészt a megugró költségek miatt a vállalkozások dönthetnek a termékek és szolgáltatások árainak növelése mellett, másrészt a fogyasztók a megemelkedett jövedelmüket szívesebben költhetik el és növelik a keresletet. Ez a visszacsatolási mechanizmus az ár-bér spirál, amit minden jegybank, illetve anticiklikus gazdaságpolitikát folytató kormány igyekszik elkerülni. A következő havi adatban már láthatjuk a minimálbér-emelés hatását is, ami tovább erősítheti a folyamatokat - írta a szakértő.

Fotó: unsplash.com

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk