Elindult a nevezés a 2023-as PREXA versenyre
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Magyar PR Szövetség idén is meghirdeti a PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyt. A díjra 2022-ben, Magyarországon megvalósított PR-tevékenységekkel lehet jelentkezni. A pályázat lehetőséget biztosít az iparág szakemberei számára, hogy bemutassák legjobb megoldásaikat, melyeket a zsűri szakmai szempontok alapján értékel majd.
A versenyre 2023-ban is 13 iparágban és 14 kategóriában lehet nevezni. A kampányokon túl a zsűri kiosztja az Év Kiváló PR-szakembere Díjat és a 35 év alatti legkiemelkedőbb szakembernek járó Utánpótlás Díjat is. E két díj esetében az előzsűri által összeállított listából a főzsűri választja ki a díjazottakat. Az MPRSZ az Év Ügynökségét is kihirdeti.
Sztaniszláv Andrásv, a Magyar PR Szövetség elnöke elmondta: "az MPRSZ folyamatosan fejleszti a díjait, mivel fontos számunkra, hogy bemutathassuk a kiemelkedő megoldásokat és teret adjunk a legjobb szakembereknek. Ezzel a díjjal a szakma megítélésének javítása és a jó példák kiemelése a célunk. Emiatt a shortlist-es pályamunkákat idén is nyilvánosan fogják prezentálni a nevezők. A PREXA egyik különlegessége a nemzetközi zsűri, ami egyben előszobája a külföldi megmérettetésnek.”
A Kreatív Magazin által minden évben kiadott PR Toplista összeállításakor immár nagyobb súlyt kap egy PREXA-helyezés, a magyar díjazott kampányok súlya 3,5 lett az eddigi 3 helyett, a nemzetközi díjaké pedig 4, ami azonos a Kreatív Prizma súlyával. Egy bronz minősítés 8,75, egy ezüst 17,5, egy arany 28, egy fődíj pedig 42 pontot ér. Emellett a shortlist-re kerülő magyar kampányok 3 pontot érnek. Sztaniszláv András szerint ez a felminősítés jól mutatja, hogy az MPRSZ díjai egyre nagyobb létjogosultsággal rendelkeznek és mérvadónak számítanak az egész kommunikációs ipar számára.
A kampányok nevezése március 1-én nyílt meg és 2023. április 25-én zárul. A 2023. március 21-ig beérkezett pályázatokra early bird nevezési díj vonatkozik, míg március 21-től április 19-ig a normál nevezési díj érvényes. A végső, late entry határidő április 25-e.
A beérkezett munkákból idén egy szakmai előzsűri állít fel shortlist-et, melyet május 10-én jelent be az MPRSZ. Ezt követi majd a beválogatott pályamunkák élő, nyilvános prezentációja május 17-én, melyet a főzsűri fog értékelni. Az eredményhirdetés dátuma június 8. Az angol nyelvű pályázatokat nemzetközi zsűri bírálja majd el.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?