kapubanner for mobile

Elmaradt juttatásaikat várják a szegedi oktatók

Több mint 5,2 millió forint bérrel, vizsgáztatói és oktatói díjjal tartozik 25 szegedi tanárnak az országos hálózatot működtető Szinergia Szakgimnázium és Szakiskola - írja az MTI.

Hasonló a helyzet az iskola miskolci és pécsi tagintézményénél is - mondta a károsultakat képviselő jogász az iskola szegedi tagintézményének egykori épülete előtt.

Miközben az intézmény a tanulóktól átvette a vizsgákért és tanfolyamokért járó díjakat, az iskola az oktatóknak elvégzett munkájuk után fejenként több száz ezer forinttal adós maradt - közölte az ügyvezető.

A tanárok az elmúlt hónapokban az iskola iránti lojalitásból nem kezdeményeztek semmilyen eljárást, próbálták a problémát tárgyalásos úton megoldani. A türelem azonban elfogyott - mondta Szabó Bálint a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője aki ezért felszólította az iskolákat fenntartó Szinergia Alapítvány vezetőjét, hogy október utolsó munkanapjáig fizessék ki a tanárok elmaradt juttatásait.

Ellenkező esetben a bűnüldöző szervekhez fordulnak, és november elején a Szinergia iskola Budapesten még működő tagintézményét blokád alá helyezik, élőlánccal veszik körbe - tudatta az ügyvezető.

Az ügy a tanárokon kívül több száz diákot is érint, akik befizették tanfolyamaik díját, az oktatás azonban nem kezdődött el a 2017/2018-as tanévben - közölte a jogász.

MTI
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nők a munkában: sokat javítottunk, de Izland még messze van

A nők munkaerőpiaci részvétele továbbra is érzékenyen reagál a gazdasági és társadalmi kihívásokra. A PwC idei Women in Work Indexe szerint... Teljes cikk

Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban

Durva különbségek rajzolódnak ki a 2026-os rendőri bérekben: miközben a pályakezdők nettója sokszor még a 300 ezret sem éri el, a tapasztalt... Teljes cikk

Versenytilalmi megállapodás: amit a HR-nek és a payrollnak kötelező tudnia

A versenytilalmi megállapodás egyre több munkáltatónál jelenik meg az üzleti kapcsolatok, a know-how és a piaci pozíció védelmének eszközeként.... Teljes cikk