Eltiltással is szankcionálhatják azokat a tervezőket és a kivitelezőket, akik erre nem figyelnek
Egy tavaly október óta hatályos kormányrendelet értelmében január 15-től minden építőipari tervezőnek és kivitelezőnek kötelezően rendelkeznie kell felelősségbiztosítással. Különösen a kisebb vállalkozások és egyéni vállalkozók körében lehet még elmaradás e követelmény teljesítését illetően, melynek hiánya akár a tevékenység tiltásával, sőt, a nyilvántartásból való törléssel is járhat – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
„Fontos szempont, hogy a felelősségbiztosításnak fedeznie kell a személyi sérüléses és dologi károkat, illetve az ezekkel összefüggő sérelemdíjakat is, emellett ki kell terjednie a bevont alvállalkozók tevékenységéből eredő károkra is – hívta fel a figyelmet Békés István, a FBAMSZ elnökségi tagja. – Ez azt jelenti, hogy a már korábban megkötött felelősségbiztosításokat is célszerű felülvizsgálni, vajon megfelelnek-e a rendeletben foglalt követelményeknek, szükség esetén pedig át kell dolgozni azokat.”
A rendelet sávos rendszerben, az utolsó lezárt üzleti évhez tartozó nettó jövedelemhez kötve határozza meg a szükséges fedezet mértékét. A tervezők esetében 20 millió forint alatti éves nettó jövedelem esetén biztosítási eseményenként 10, éves szinten 20 millió forint a megkövetelt fedezeti szint, amennyiben viszont 1 milliárd forint felett alakul az éves árbevétel, az elvárt fedezetek szintje káreseményeként 100, éves szinten pedig 200 millió forint.
A kivitelezők esetében a legalsó éves nettó jövedelmi sáv 100 millió forintig terjed, itt káreseményenként 20, egy évre maximum 40 millió forintos fedezetű felelősségbiztosítást ír elő a jogszabály. Az összesen mintegy 150 ezer érintett építőipari vállalkozás (melyek között a kőművesektől, az ácsokon és a víz-, gáz-, villany-, és klímaszerelőkön keresztül a burkolókig és festőkig szakmák széles sora képviseli magát) többsége ebbe a kategóriába tartozik. Jellemzően ez a mikro- és kisvállalkozói kör az, amely eddig még nem rendelkezett ilyen biztosítási fedezettel a tevékenységére. Egy, a fenti limitekkel rendelkező felelősségbiztosítás a jelenlegi biztosítói kínálatban – egyéb feltételektől, így például önrész vállalásától függően – évi 50-80 ezer forintos éves díjtól már megköthető.
„A biztosítási piacon elérhető módozatok feltételei és díjai között jelentős eltérések tapasztalhatók (a díjaknál nem ritka a 4-5-szörös különbség sem), ezért a felelősségbiztosítás megkötésének folyamatát célszerű a biztosítóktól független alkuszok segítségével végigjárni. A szakértők (más biztosítási termékekhez hasonlóan) mind az elérhető kínálat megismerésében, mind az optimális ár-érték arányú módozat kiválasztásában fontos segítséget nyújtanak” – tette hozzá a FBAMSZ szakértője.
Nem érdemes halogatni
A megkötött szerződést a kivitelezőknek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) felé, míg a tervezőknek a Magyar Építész Kamara vagy a Magyar Mérnöki Kamara felé kell bejelenteni, annak meglétét a kamara évente legalább egy alkalommal ellenőrzi, a hiányát pedig a további tevékenység tiltásával szankcionálhatja. Egy bizonyos türelmi időt követően akár a vállalkozói nyilvántartásból való törlésre is sor kerülhet.
Mindig kérjünk számlát!
A kivitelezők ügyfeleinek fontos tudnivaló, hogy a károkozás ténye, illetve annak okozója a biztosító felé csakis a tevékenységhez kapcsolódó számla bemutatásával igazolható! Vagyis hiába van felelősségbiztosítása a mesternek, ha a tevékenységéről nem állít ki számlát, a biztosítójától biztosan nem számíthatunk kártérítésre.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A tehergépkocsi-vezető olyan szakember, aki áruk szállítását végzi teherautóval belföldön és/vagy nemzetközi viszonylatban. Teljes cikk
A futár olyan munkakör, amelynek lényege küldemények (csomagok, levelek, iratok, ételek stb.) eljuttatása egyik helyről a másikra meghatározott időn belül. Teljes cikk
A biztonsági őr olyan munkakör, amelynek célja emberek, épületek, területek és értékek védelme, valamint a rend és biztonság fenntartása. Teljes cikk
- Hogyan érdemes elindulniuk a fiataloknak a vállalkozói úton? 3 hónapja
- Az ezer lakosra jutó vállalkozás a vármegyékben - grafikon 4 hónapja
- A dolgozók kezébe került a cég – történelmi pillanat, ami trenddé válhat? 5 hónapja
- Miért nem mernek vállalkozni a magyarok? 6 hónapja
- Megnyílt a 155 milliárd forintos keretösszegű vállalkozói program 7 hónapja
- Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt Sepsiszentgyörgyön 7 hónapja
- Ezeket a munkajogi hibákat nem engedheted meg magadnak! 8 hónapja
- Utódok az élen! 2.generációnál a staféta! 8 hónapja
- 75 ember indult el úgy reggel munkába, hogy már soha nem tért haza 9 hónapja
- Szabados Richárd: minden vállalkozásnak legyen saját honlapja 9 hónapja
- Súlyos hiányosságokkal küzd a munkabiztonság Magyarországon? 9 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja