kapubanner for mobile

Emelkedik a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási támogatása

A járványhelyzet ellenére is kétmilliárd forinttal emeli a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatási keretösszegét a kormányzat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára.

Fülöp Attila elmondta: 2021-ben már 45,6 milliárd forintot biztosít a kabinet a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását végző, akkreditált cégek támogatására.

Magyarországon ma 155 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik, 2010 óta 18 százalékról 44 százalékra nőtt a foglalkoztatottságuk.

Az ERFO Közhasznú Nonprofit Kft. mohácsi üzemében például a Mohács-Kölked Református Társegyházközség által fenntartott Pándy Kálmán Otthon lakóinak is munkát biztosítanak.

Csizi Péter, a Főkefe, a Kézmű és ERFO közhasznú nonprofit társaságokból álló cégcsoport ügyvezető igazgatója közölte: a szociális missziót teljesítő, a hazai és a külföldi piacra termelő cégeik csaknem tízezer - 85 százalékban megváltozott munkaképességű - embert foglalkoztatnak országszerte 140 telephelyen 165 üzemben, és mintegy 9000 fajta terméket állítanak elő.

Céljuk, tette hozzá, hogy az országban mindenhol, ahol arra igény van, legyen telephelyük.

A cég mohácsi üzemében egyre növekvő számú, ma már több mint száz megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak, köztük a Mohács-Kölked Református Társegyházközség által fenntartott Pándy Kálmán Otthon lakói közül nyolc, értelmileg és halmozottan akadályozott, illetve pszichiátriai betegnek biztosítanak munkát.

A Duna-parti városban 2005 óta működő, 1600 négyzetméteres üzemben háztartási papírárut, például szalvétát, kéztörlőt, WC-papírt gyártanak a többi között a Piszke Papír Kft., a Peppy Trade Kft. és a Zento Kft. részére, emellett csomagolási tevékenységeket végeznek.

A munkavállalók nagy többsége mohácsi, de sok alkalmazott a környező településekből jár be, tömegközlekedéssel történő utazásukat a cég finanszírozza.

Az üzem mellett idén létrejött 600 négyzetméteres raktárral megoldódott a jelentős helyigénnyel járó alapanyagok tárolása.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes

Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk

Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk

Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk