Ennyi lesz a nyugdíja Áder Jánosnak
Havi 4,43 millió forint jár majd a Áder Jánosnak, miután jövő májusban lejár köztársasági elnöki megbízása.
A hatályos törvények szerint Áder János mandátumának lejárta után jövő májustól mintegy 4 milliós nyugdíjat kaphat és ehhez adódik hozzá az a mintegy 430 ezer forint, amit még korábbi EP-képviselősége alapján kap - írja a Blikk.
Ez az összeg alig 20 százalékkal marad el Angela Merkel német kancellár nyugdíjától (havi 15 ezer euró, kb. 5,2 millió forint), akinek most szeptemberben jár le mandátuma és visszavonulását tervezi.
A magyar államfőnek mandátuma lejárta után jár egy rezidencia is, valamint megilleti egy maximum háromfős titkárság működtetése irodával, csakúgy mint szolgálati gépkocsi és sofőr - élete végéig.
Áder János mandátuma 2022. május 10-én jár le.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon