Facebookon keresnek operatőrt a vizes vb-re
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA legnagyobb közösségi oldalon, egy főleg operatőrök által látogatott zárt csoportban jelent meg az hirdetés, melyben 15-20 operatőrt keresnek a péntek induló vizes vb-re. Eszerint a munka jövő szerdán kezdődne, napi 25 ezer forintért - írja az Index.
A vizes vb eddigi költségvetése 170-180 milliárd forint körül van, a világon mindenhol közvetítik majd az eseményeket, ehhez pedig szakemberekre van szükség.
Az Index rákérdezett az MTVA-nál, hogy ők adták e fel a hirdetés, de a megkeresésre eddig nem reagáltak.
Héder Barna, az M4 Sport csatornaigazgatója korábban azt mondta, hogy a feladat nagyságát az olimpiai közvetítéshez tudja csak hasonlítani. A lap úgy tudja hogy ehhez a belső állomány viszont elég kevés, mert az esemény mellett a közmédia többi műsora és csatornája nem állhat le.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk több alkalommal is volt leépítés az MTVA-nál, így a külsősök számát az elmúlt hónapokban drasztikusan lecsökkentették, vélhetően ezért kevés most a szakemberük. Az Index forrásai szerint az MTVA-nál beugrókat a múltban szinte soha nem alkalmaztak.
Azt írják a kommentekből kiderül, hogy a szakma véleménye szerint ez a bérezés a „lakodalmas videósok” szintje. Független operatőrök általában 35 ezer forint alatt nem igazán vállalnak el egy munkát, még akkor sem, ha nem kell felszerelést biztosítani.
Index

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?