kapubanner for mobile
MÁV 

Fejlesztésekkel előznék meg a kalauzok bántalmazását

Az elmúlt időszakban több kalauzt is fizikailag bántalmaztak. A szakszervezet a héten azt panaszolta, hogy szerintük a MÁV-Start nem tesz eleget a dolgozók védelméért. Most a társaság reagált: fontos számukra a munkavállalók testi épsége, több intézkedést is tettek értük.

images

Tavaly 75 feljelentés és 1 bírósági ítélet született (a többi eljárás folyamatban van). A közfeladatot ellátó munkavállalók elleni erőszak esetén a MÁV-Startnál a munkáltatói gondoskodás jegyében: jogi segítségnyújtás, rehabilitációs szabadság, munkába való visszatéréshez mentori segítség, illetve pszichológiai segítségnyújtás vehető igénybe - írja a cég a napi.hu kérdésére. A szolgálatot teljesítő munkavállalót ért támadás esetén kérhető jogvédelem, amely jogi tanácsadást, beadvány-készítést, valamint a nyomozóhatóság és a bíróság előtt történő jogi képviselet biztosítását jelenti - írják az ügy kapcsán kelt levelükben.

A támadások megelőzés érdekben évente csaknem 80 ezer vonatot biztonsági személyzet, 8000-8500 vonatot pedig a Készenléti Rendőrség munkatársai kísérnek. Emellett felhívják a figyelmet arra, hogy a szolgálati mobiltelefonokról bármikor elérhető a rendőrség, ha szükségesnek tartják az ellenőrök a beavatkozást.

Fontos fejlesztés lehet - amelyet a szakszervezet is hiányol - hogy a jegyvizsgálókat testkamerákkal lássák el. A vasútvállalat erre tett már lépéseket állítása szerint: 2017 augusztus közepén, 25 jegyvizsgáló önkéntes részvételével elkezdte a testkamerák gyakorlati tesztelését, a tapasztalatok összegzése megtörtént. Mivel nincs olyan típusú testkamera a hazai piacon, ami megfelelne a műszaki paramétereknek, jogszabályoknak és adatvédelmi előírásoknak, ezért elhúzódott a folyamat. A beszerzési eljárás előkészítése befejeződött, a rendszer kísérleti jellegű kiterjesztése a budapesti agglomeráció egyes részeiben 2018-ban várható. Hogy kérnek-e a testkamerákból, azt a dolgozók maguk dönthetik el. További fejlesztés, hogy az új vonatokat belső kamerarendszerrel szerelik fel.

Emellett a társaság közölte, hogy figyelemfelhívó kampányt indítottak: az utasokat tájékoztatják, hogy a közfeladatot ellátók elleni erőszak milyen büntetőjogi következményekkel jár. Figyelemfelhívó matricákat helyeznek ki az állomási jegypénztárak ablakaiba, illetve a járművek belső utasterébe.

napi.hu
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek