kapubanner for mobile

Fogynak a rabok, munkahelyek szűnnek meg

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Hollandiában az igazságszolgáltatás módszereinek megváltozása következtében egyre kevesebb a bebörtönzött ember. Az örvendetes tendencia azonban a büntetés-végrehajtásban dolgozók számára kevésbé lelkesítő, hiszen a közeljövőben öt börtön zár be, ami 1900 ember megélhetését érinti, írja a 444.hu.

A fogvatartottak száma négy év alatt, 2015-re 27 százalékkal csökkent Hollandiában. Százezer lakosra 57 fogvatartott jut, ennél csak Finnországban jobbak az arányok. Bár a bűnesetek száma is csökken, az igazságszolgáltatás módszerei is változtak, gyakoribb, hogy közösségi munkára ítélik az elkövetőket vagy elektronikus eszközzel figyelik őket.

2013-ban 19 börtönt zártak be, hamarosan újabb ötöt szüntetnek meg. Ez 1900 ember megélhetését érinti, közülük 700-nak tud az állam másutt munkát biztosítani.

444.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek