kapubanner for mobile

Filmekbe illő börtönhekkelés: a rab átírta a munkanapokat, és kedvezményeket osztott

Feltörte a romániai büntetés-végrehajtó intézetek igazgatóságának (ANP) adatbázisát egy börtönbüntetését töltő hacker, majd jogosulatlan hozzáférését arra használta, hogy csökkentse a még letöltendő napokat, és illegális kedvezményeket osztogasson magának és rabtársainak - közölte szerdán az Antena 3 és a Digi 24 hírtelevízió.

A médiában most megszellőztetett esetet a börtönőrök szakszervezete szerint három hete, a zsilvásárhelyi (Targu Jiu) börtön egy gazdasági osztályán dolgozó rendőrnő leplezte le, akinek feltűnt, hogy a rabok bankszámláin lévő összegek nem csökkennek, pedig folyamatosan költekeznek.

Kihallgatásuk során kiderült, hogy ezt egy "jótevőjük" tette lehetővé, aki nemcsak vég nélküli hitelkerettel jutalmazta őket, hanem a munkával töltött napok számának meghamisítása révén a még letöltendő napjaik számát is csökkentette, sőt, soron kívüli intim látogatásokat is engedélyezett magának és társainak.

Az Antena 3 úgy tudja, hogy az informatikai bűncselekmények miatt elítélt hacker a dési börtönkórházban egy ott dolgozó rendőr jogosultságát ellopva fért hozzá az ANP hálózatához, majd Zsilvásárhelyre visszatérve a fogvatartottak rendelkezésére bocsátott - hátralévő büntetésük, munkanapjaik és elnyert jutalmaik ellenőrzését szolgáló, egy billentyűzetből és egy képernyőből álló - terminálon módosításokat végzett az adatbázisban.

Radu Marinescu igazságügyi miniszter a Digi 24 tévének nyilatkozva azt mondta: az ANP-nél belső ellenőrzés és ismeretlen tettes elleni bűnvádi eljárás indult, miután normális körülmények között a büntetésüket töltő elítélteknek nincs hozzáférésük az ANP informatikai rendszeréhez.

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek