Folyamatban a nyugdíjkompenzáció kifizetése
A kórházak többsége már vagy kifizette, vagy hamarosan kifizeti a kettős juttatás tilalma miatt nyugdíjukat átmenetileg elveszítők jövedelem-kompenzációját - értesült a Világgazdaság.
Sok kórház nemcsak megkaptade már ki is fizették a pénzt az érintetteknek. A jogszabály szerint a nyugdíjkompenzáció első havi utalásának határideje augusztus 15., vagyis legkésőbb addig mindenkinek kézhez kell kapnia a kompenzációt.
Az Államkincstárnál a Világgazdaság kérdésére egyelőre nem tudta megmondani, hogy összesen hány egészségügyi intézményben, mennyi dolgozó, mennyi pénzt kapott. Korábbi információk szerint több mint hatezer nyugdíjkorú egészségügyi dolgozónak kellett választani a nyugdíj vagy a munka között, közülük - a később államosított gazdasági társasági formában működött kórházakban dolgozókkal együtt - nagyjából kétezren kérhették továbbfoglalkoztatásukat, amit döntő részben jóvá is hagyott a kormány.
Ez idő alatt - kizárólag az egészségügyben továbbfoglalkoztatottak számára - a kieső nyugdíjat kompenzálni hivatott jövedelemkiegészítést igényelhetnek a munkáltatók. Kompenzációt a negyven év munkaviszony után nyugdíjba vonult, 62 évesnél fiatalabb nők is kapnak. Velük együtt elvileg több mint négyezer egészségügyi dolgozó részesül jövedelemkiegészítésben. Erre a célra idén 6,4 milliárd forint áll rendelkezésre.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?