Folyamatosan nő a fogyatékos emberek foglalkoztatása iránti igény
Évről évre nő a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása iránti igény a vállalatoknál - hangzott el a Salva Vita Alapítvány kezdeményezésére létrehozott Fogyatékosság-barát Munkahely elismerések 10. díjkiosztó ünnepségén, a Fogyatékos Emberek Világnapján. A címre idén több mint 30 vállalat pályázott sikeresen.
10. alkalommal osztották ki a Fogyatékosság-barát Munkahely elismeréseket, melyre több mint 30 vállalat pályázott az idén. A Salva Vita Alapítvány kezdeményezésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Amerikai Kereskedelmi Kamara és a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület együttműködésében adományozott díjakat idén három kategóriában - arany, ezüst és bronz - osztották ki. A vállalatok pályázat keretében jelentkezhetnek a bronz és ezüst fokozatú díjakra, míg az arany elismerést csak a különlegesen kiemelkedő tetteket, intézkedéseket megvalósító vállalatok kaphatták meg a zsűri értékelése alapján. „Az elmúlt 10 évben azt látjuk, hogy folyamatosan növekszik az igény a megváltozott munkaképességű és ezen belül is a fogyatékos emberek foglalkoztatása iránt, van sorba állás értük munkáltatói oldalon” - mondta el Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezetője. „Évente 10-15 új pályázó jelenik meg, aki vagy szeretne nyitni e célcsoport felé, vagy már tényleges intézkedéseket is valósított meg, amelyeket szeretne skáláztatni egy szakértői csoporttal, zsűrivel. Természetesen a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási szintjének növeléséhez kedvez a jelenlegi munkaerőhiány és persze a rehabilitációs hozzájárulás egyre növekvő mértéke is” - tette hozzá az ügyvezető.
Fordított toborzási folyamat a megváltozott munkaképességű emberek maximális beillesztéséért
A bronz fokozatot idén 12, az ezüst fokozatot pedig 14 vállalat kapta meg. Különleges úttörő projektjével szerzett bronz fokozatot az Eaton EMEA Üzleti Szolgáltatókozpont is, akik 600 munkavállalót foglalkoztató szolgáltató központként hoztak létre egy belső inkubációs programot megváltozott munkaképességű munkavállalók számára. Már a felvételi eljárás is különleges a szervezetnél, hiszen nem kiírt pozíciókra keresik megváltozott munkaképességű munkavállalóikat, hanem olyan jelölteket kutatnak, akik a vállalat munkavégzési körülményeinek, elvárásainak megfelelnek, és akiknek majd megkeresik azt a területet, ami a legjobban megfelel az érdeklődésüknek és tapasztalatuknak. „A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását a vállalat felső vezetése kiemelten támogatja és az emberi erőforrás stratégiánk szerves része. Plusz erőforrásként, az operációs csapataink támogatására alkalmazzuk őket, így egy inkubált, védett környezetet biztosítunk számukra” - meséli a programról Szabó Anita, a megváltozott munkavállalókat foglalkoztató projektcsoport vezetője. „Ez azt jelenti, hogy nem vonatkoznak rájuk egyből a csapat teljesítmény mutatói, így gyakorlatban próbálhatják ki, hogy valóban megállják-e helyüket multinacionális környezetben. Azt látjuk, hogy korábban meg sem kapták az esélyt, hogy bizonyíthassanak ilyen pozíciókban, így ebben az inkubált környezetben szerezhetik meg első multinacionális irodai munkatapasztalataikat. Operációs csapataink pedig megismerhetik, hogy a megváltozott munkaképességű emberek is ugyanolyan értékes munkaerő, mint bárki más. A program keretében célunk, hogy miután mindkét fél, az operációs csapat és a megváltozott munkaképességű kolléga is felmérték, hogy meg tud-e felelni egy adott munkakörnek és egy pozíció meghirdetésre kerül, akkor már mindenki prekoncepciók nélkül tudjon részt venni a kiválasztásban” - magyarázta a projektcsoport vezető.
Kulcs: az emberi hozzáállás és a nyitott, befogadó vállalati kultúra
Az emberi hozzáállás és a nyitott, befogadó vállalati kultúra, ami teret ad az egyéni kezdeményezéseknek még egy többezer főt foglalkoztató vállalat esetén is - ebben látja a megoldást Bócsi Rita, az Auchan Retail Magyarország foglalkoztatást támogató HR-vezetője, akik ötödik alkalommal pályáznak a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerésre, ez alkalommal az arany fokozatot szerezték meg. „Öt éves munka eredménye az 5%-os foglalkoztatás, amit azóta meghaladtunk, jelenleg 5,6%-on állunk közel 400 megváltozott munkaképességű munkatárssal dolgozunk ma együtt” - mondta el Bócsi Rita. „Ma a legfontosabb a vezérigazgatóság támogatása, hisz nem lehetséges ennyi éven keresztül fókuszban tartani egy kezdeményezést, ha ennek nincs felsővezetői támogatása. A másik, hogy van erre egy dedikált munkatárs a személyemben, aki vállalati szinten összefogja a foglalkoztatást, és egy MMK (megváltozott munkaképességű) nagykövetünk, aki maga is érintett, és aki a munkája mellett támogatja a dedikált munkatárs munkáját. Természetesen két fecske nem csinál nyarat, mindez nem működhetne, ha az egyes telephelyek HR-vezetői nem lennének elkötelezettek a téma iránt. És akik még fontosok: azok a szervezetek, akik arra jöttek létre, hogy olyan támogatást nyújtsanak a fogyatékos emberek boldogulásához, ami a munkaerőpiaci integrációjukat is segíti” - tette hozzá a HR-vezető.
Az Auchan Retail Magyarország a megváltozott munkaképességű dolgozóikért tett intézkedéseiken túl kiemelendőek a fogyatékossággal élő ügyfelek kiszolgálásának érdekében biztosított tárgyi feltételek megteremtésében is, így például hozzájuk fűződnek az aktív kerekesszékes bevásárlókocsik, az elektromos bevásárlómopedek és az Angelman szindrómával élő gyerekek számára biztosított kocsik - ez utóbbi két eszköz egyedülálló a magyarországi kereskedelmi palettán.
Az Auchan Retail Magyarország mellett még további négy arany minősítést adományozott a zsűri az idei évben: a Taravis Baromfi és Élelmiszeripari Kft., a Magyar Posta Zrt., a Szerencsejáték Zrt. és a II. Kerületi Városfejlesztő Zrt. részére. „Nagyon fontos, hogy mindazok, akik valaha pályáztak és díjazottak lettek egy közösséget is kapnak az elismerés mellett, egy olyan csapatot, akik örömmel osztják meg egymással a foglalkoztatás kapcsán felmerülő nehézségeiket, vagy éppen sikertörténeteiket, jó gyakorlataikat egymással. Nagyon várjuk a jövő év elején az új pályázókat, azokat is, akik csak most indulnak el ezen az úton. Szívesen támogatjuk őket folyamataik kialakításában” - tette hozzá Vég Katalin.
Egyéni teljesítményeket is díjaztak: Példakép és Munka-Társ elismerések
Az idei díjátadás - a hagyományoknak megfelelően - ez alkalommal is a Jobb Velünk a Világ! gálaest keretében került megrendezésre a Fogyatékos Emberek Vilgánapján. Különlegességét azonban az is adta, hogy a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerések mellett idén először, két új, egyéni teljesítménynek szóló díj is kiosztásra került: a Példakép és a Munkatárs díjak. Mindkét esetben a munkáltató jelölheti elismerésre valamely dolgozóját. „A Példakép Díjat olyan emberek kapják, akik fogyatékos munkavállalóként kiemelkedően teljesítenek saját munkájukban és példát mutatnak ezzel sorstársaiknak” - magyarázta Vég Katalin, ügyvezető. Ezt a díjat az idei évben kilenc jelöltnek ítélte oda a bíráló bizottság. „A Munka-Társ elismerést egy ember kapta meg, aki a saját vállalatnál nagyon sokat tett a fogyatékos emberek inklúziójáért és emberi hozzáállásában példaértékű munkatársai számára” - egészítette ki az ügyvezető.
- 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.
Részletek
Jegyek
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
A céges telefonok magáncélú használata nem csupán kényelmet, de adózási kötelezettségeket is von maga után. A személyi jövedelemadó törvény... Teljes cikk
A kisvállalkozók számára kedvező változások lépnek életbe 2025. január 1-jétől az alanyi adómentesség terén, mivel az értékhatár 12 millió... Teljes cikk
2024 negyedik negyedévében a 20–64 évesek foglalkoztatási rátája az EU-ban 75,9% volt, ami nem jelent jelentős változást 2024 harmadik... Teljes cikk
- 3000 új munkahelyet hoz létre ez a cég Magyarországon 1 hete
- Idén is díjazták a 40 év feletti női szakembereket 2 hete
- Ilyen hatása lehet az anyák szja-mentességének az álláspiacra 2 hete
- Adatcsokor a női és férfi foglalkoztatottakról 2 hete
- Minden 30 év alatti anyára kiterjesztené az szja-mentességet a kormány 2 hete
- Itt a NAV legújabb listája - Ezek a foglalkoztatók nem jelentették be dolgozóikat 2 hete
- A senior bumeráng 2 hete
- Felmérés: több nő a munkaerőpiacon, Izlandon legjobb dolgozó nőnek lenni 3 hete
- 270 új munkahely jön létre a dunavecsei gyár bővítésével 3 hete
- Ilyen gazdasági hatásai lesznek az anyák szja-mentességének 1 hónapja
- 800 új munkahely - világszínvonalú beruházást hoz a Zoomlion Tatabányára 1 hónapja