Gyerekkori álmok válhatnak valóra: legyen mozdonyvezető!
A MÁV-nál több szakmában is folyamatos a toborzás, a szakképzések is egymást érik. Mozdonyvezetőnek másfél év, kalauznak már tíz hónap alatt tandíjmentesen kiképez a cég bárkit, aki érettségivel rendelkezik, írja a nol.hu.
A toborzásba azért kezdtek bele, mert a MÁV létszám-gazdálkodási adataiból az derül ki, hogy nincs elég vasutas. A cégcsoport központi vállalkozásánál, a MÁV Zrt.-nél például 2013 végén, a 16,1 ezer fős létszámkeretből 242 fő hiányzott. A több mint 14 ezer főt foglalkoztató MÁV-Start Zrt. is folyamatosan toboroz.
Csak tavaly 233 kalauz szállt le végleg a vonatról. A népszerűtlennek tartott munkakörben a létszámhiány általában 120-150 fő. A kilépni akarók megtartásához kevésnek bizonyult a tavalyi 2,4 százalékos béremelés. De látszólag nem elég erős motiváló erő a jegyvizsgálók 176 ezer, a vezető jegyvizsgálók 199 ezer forintos átlagbére sem, ami a különféle költségtérítésekkel, juttatásokkal együtt az előbbieknél 148 ezer, utóbbiaknál 162 ezer forintos nettó jövedelmet jelenthet.
Persze nyilvánvaló, hogy miért népszerűtlen ez a szakma: a jegyvizsgálók folyamatos munkarendje önmagában is megterhelő, hiszen a vasút nem áll meg, legyen hétvége vagy ünnepnap, akit szolgálatba vezényelnek, annak mennie kell. És hát, a bliccelni próbáló utasok gyakran sértegetik, esetleg bántalmazzák a kalauzt. Emellett a vonatok személyzetének komoly jogi és forgalmi ismeretekkel kell rendelkezniük, ehhez tudásukat folyamatosan szinten kellene tartani.
A MÁV márciusi és áprilisi felvétellel újabb százfős jegyvizsgálói tanfolyamot indít. A fővárosban összesen 77, Miskolcon hét, Szegeden öt, Szombathelyen 11 hallgatói szerződést kötnek meg.
A szakemberhiányt érzik a MÁV többi szolgálati területén is. A pályavasúton például tavaly decemberben a tényleges állomány 221 fővel volt kisebb a tervezettnél. Elsősorban középfokú végzettségű szakmunkásból volt és van kevés most is. Hiányoznak a biztosítóberendezés-, illetve felsővezeték-szerelők, a közlekedés-automatikai műszerészek, a lakatosok. De Budapesten segédmunkás sincs elég, sőt itt a mozdonyvezetőket is lasszóval fogják. Holott a MÁV-Start számára létkérdés a személyszállító vonatok továbbításához szükséges mintegy háromezer fős állomány megőrzése ezen a területen.
nol.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?