MGYOSZ: Csődhullámot hozhat a 200 ezres minimálbér
Legalább 5 százalékos szocho-csökkentésre lenne szükség a bruttó 200 ezer forintos minimálbérhez a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke szerint. Ha ez nem valósul meg, elbocsátások és vállalati csődök jöhetnek.
Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke a Portfolio-nak adott interjújában azt mondta, hogy a bérszint nem indokolja a kifejezetten gyors béremelkedést, mert a magyar bérek a gazdaság teljesítményével és a termelékenységgel szinkronban vannak, és reálértékben, vásárlóerőben nincsenek elmaradva a régiós szinttől.
Kifejtette: legalább 5 százalékos szocho-csökkentésre lenne szükség a bruttó 200 ezer forintos minimálbérhez. A vállalatok jelentős része járulékcsökkentés nélkül nem bírja ki, ha egyik évről a másikra 20%-kal nőnek a bérköltségek, a minimálbér ilyen arányú emelése ugyanis hasonló béremelési igényeket eredményezne az 500-600 ezer forintos bérszintig bezárólag.
A lépés nagyon sok trükközéshez vezetne azoknak a cégeknek a körében, amelyek gyengébb pénzügyi helyzetben vannak - véli Rolek Ferenc, aki szerint a leépítések mellett vállalati csődök is lennének.
A gazdaság ugyanazt a teljesítményt tudja most, mint amit 2019 végén, miközben a keresetek lényegesen növekedtek mind nominális, mind reálértelemben. A cégek tehát ugyanabból a bevételből kell, hogy sokkal magasabb béreket fizessenek ma is – tette hozzá. Ebből következik, hogy a 200 ezer forintos minimálbér megvalósulásához jelentős járulékcsökkentést kell megvalósítani.
Rolek Ferenc szerint nem igaz, hogy Magyarország minimálbérben jelentősen el van maradva európai szinttől. Nyugat-Európához képest természetesen sokkal alacsonyabbak a bérek, mert a gazdasági teljesítmény, a termelékenység gyengébb. Közép-európai összehasonlításban azonban a termelékenységünkhöz igazodnak a keresetek - mondta a Portfoliónak.
Arra a felvetésre, hogy idén az infláció már magasabb, mint amennyivel a minimálbér nőtt, Rolek Ferenc azt mondta, amikor megállapodtak a 2021-es minimálbérről, akkor 3%-os inflációval tervezett a kormány. Megállapodtak abban, hogy az első féléves makrogazdasági adatok függvényében vizsgálják felül a bérmegállapodást. A VKF a következő hetekben, szeptemberben összeül, és fontos kérdés lesz ezen az ülésen, hogy miként alakult az infláció és a GDP-növekedés. Szóba fog kerülni az idei minimálbér szintjének korrigálása.
Fotó: unsplash.com
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?