Ha javul a gazdaság, miért van egyre több közmunkás?
Az idén 270 milliárd forintot költ a kormány közmunkára, amiből a tavalyinál több, havonta átlagosan 213 ezer embert akarnak foglalkoztatni. Nyakó István, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának a csődje, hogy egyre több a közfoglalkoztatott Magyarországon. Azért kell folyamatosan emelni a közmunkások számát, mert egyre többen kerülnek utcára, írja a Népszava.
A Fidesz rendre azzal áll a nyilvánosság elé, hogy mind jobbak a foglalkoztatási mutatók, pedig csak a külföldön dolgozók és a közmunkások létszáma emelkedik - jelentette ki Nyakó, hozzátéve, amikor az átlagbért számítják, a közmunkások sovány fizetését nem veszik figyelembe, mert az nagyon lerontaná az átlagot.
Halmi József, a Szabolcs megyei Győrtelek polgármestere örül, hogy jelenleg csak az eszközök megvásárlásakor kell az önkormányzatnak a zsebébe nyúlnia. A településen most száz embernek jut közmunka, az ő úgynevezett dologi költségeikhez csaknem egymillió forinttal járulnak hozzá. A polgármester azt mondja, ha ennyibe kerül, hogy százan dolgozzanak, az önkormányzatnak vállalnia kell ezeket a kiadásokat. A baj csak az, hogy az összeget a szociális juttatásokra szánt keretből veszik el, máshonnan nem tudják.
A 25 év alatti fiatalok nem vállalhatnak közmunkát, a kormány ugyanis azt mondja, hogy őket a vállalkozások foglalkoztatják majd a fiatalok foglalkoztatását támogató kedvezményekért cserébe. Halmi azonban egyetlen olyan fiatalt sem ismer a községben, akit valamelyik vállalkozó felvett volna. Ők munka nélküliként várnak a szerencsére.
Miközben a kormány azzal dicsekszik, hogy egyre erősebb a magyar gazdaság, és növekedési pályán van az ország, egyre több embert akarnak bevonni a közfoglalkoztatásba. A kettő között a Policy Agenda szerint ellentét van. Az elemzők arra hívták fel a figyelmet, ha havi átlagban 213 ezer embert, nyáron pedig 260 ezret szeretnének közmunkában foglalkoztatni, akkor bérre és a rendszer működtetésére összesen 320 milliárd forint kellene. Ez 50 milliárd forinttal több, mint a költségvetésben rendelkezésre áll. A Policy Agenda szerint ha a kormány nem növelné a létszámot, jelentősebb mértékben emelhette volna a közfoglalkoztatotti bért.
Népszava

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?