Ha nincs érdekegyeztetés, jön a sztrájk
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAmennyiben a kormány "az eddigi elfogadhatatlan gyakorlatnak megfelelően", az érdekegyeztetés "teljes mellőzésével" folytatja a Munka törvénykönyve módosítását, a LIGA Szakszervezetek előkészületeket tesz egy figyelmeztető sztrájk megszervezésére - közölte az érdekképviselet.
A közleményben a szakszervezeti tömörülés hangsúlyozza: felháborítónak tartják, hogy a kormány "egyeztetés nélkül változtat a munkavállalók helyzetén, ráadásul mindezt úgy, hogy egyre rosszabb és tarthatatlanabb helyzetbe hozza őket". A szociális párbeszéd intézménye nem csak európai alapnorma, húsz éve bejáratott magyarországi modell, de - minden parlamenti párt által megszavazott - törvénybe foglalt kötelezettség is - emlékeztetnek.
A LIGA szerint a kormány "folyamatosan a nagytőkének kedvez" törvénymódosító javaslataival. Utalva az Orbán Viktor által május elsején bejelentett szociális konzultációra megjegyzik: a kormány újra "teljes kudarcra ítélt levelezést kíván folytatni az állampolgárokkal arról, hogy a kormány szerint mi a helyes".
A szakszervezet a közleményéhez csatolt szakmai anyagban fejti ki a Munka törvénykönyvével kapcsolatos tervezett változtatásokat érintő kifogásait. A munkavállalói jogok "egyértelmű csorbításának" tartja, hogy a kormány megszüntetné a munkabérről való kötelező részletes írásbeli elszámolást. A LIGA szerint az írásbeli elszámolás egyrészt elősegíti a munkavállaló munkabérhez való jogának érvényesülését, másrészt a munkáltató érdekét is szolgálja, mivel bizonyítja a munkabér helyes elszámolását, kifizetését. Megjegyzik: a ma használatos bérszámfejtő programoknak köszönhetően az elszámolás elkészítése külön időráfordítást nem igényel, a megtakarítható költség pedig elenyésző.
A szakszervezet ellenzi az üzemi tanácsok opcionálissá tételére, valamint a munkavállaló felvételének és elbocsátásának megkönnyítésére vonatkozó kormányzati terveket is. Úgy vélik, hogy a felvétel megkönnyítése "csak a munkavállalói garanciák lebontásával képzelhető el".
Az elbocsátási szabályok tervezett módosítása "az okszerűtlen és valótlan felmondási indokoknak ágyaz meg" a LIGA szerint, és egyértelműen hátrányos a munkavállalókra nézve.
A kormány terveiben szereplő heti 48/60 órás, napi 12 órás munkaidőkeret az érdekképviselet szerint felveti egyrészt a napi, illetve heti munkaidő növelésének szándékát, másrészt a munkaidő-irányelvvel való ütközést. A rendkívüli munkavégzés elrendelésének mellőzése súlyosan hátrányosan érintené a munkavállalókat, ugyanígy minden olyan intézkedés, amely a pihenőidő rugalmasításával járna - emelik ki az anyagban.
Ellenzi a LIGA az 5 és fél napos munkahét bevezetését is, mivel az álláspontjuk szerint hátrányosan érinti a munka és a családi élet összehangolását, továbbá csorbítja a munkavállaló pihenéshez való jogát.
A hat hónapos próbaidő lehetőségével kapcsolatban kifejtik: a próbaidő alatt a munkaviszonyt bármely fél indokolás nélkül, azonnali hatállyal megszüntetheti, így a próbaidő meghosszabbítása növeli a munkavállalók kiszolgáltatottságát, intézményesítheti a munkaviszony indokolás nélküli, azonnali hatályú megszüntetését, annak meghosszabbítása a munkáltatóknak, illetve a rendeltetésellenes joggyakorlásnak kedvez.
Megjegyzik: bár a kormány utal arra, hogy az intézkedések elsősorban a kis- és közepes vállalkozásokat érintenék, "az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint ez egyes munkavállalói csoportok hátrányos megkülönböztetését eredményezné, amely alkotmányellenes".

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?