kapubanner for mobile

Harmadik lett az SZTE az Erasmus+ program listáján

Négyezer felsőoktatási intézmény közül a harmadik helyre került a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) az Erasmus+ program legfrissebb EU-toplistáján, csupán két lengyel intézményből utazott több oktató külföldre kurzusokat tartani - írja az MTI.

Az SZTE közleménye szerint az európai felsőoktatási intézmények közül az SZTE oktatói utaztak 2015-ben a harmadik legnagyobb létszámban külföldre az idén 30 éves Erasmus-program támogatásával.

Az SZTE 484 partnerintézménnyel áll kapcsolatban. A szegedi egyetem 255 oktatója összességében 1275 napon tartott előadásokat és órákat a külföldi partnerintézményeknél, ahonnan tanévenként 100-150 vendégoktatót fogadnak az SZTE 12 karán.

Az Erasmus-program magyarországi indulása, 1997 óta az SZTE 4799 hallgatója végzett egy-két szemesztert külföldön vagy teljesített külföldi szakmai gyakorlatot. A szegedi intézmény 2652 külföldi Erasmus-ösztöndíjast fogadott részképzésre és szakmai gyakorlatra. 2627 szegedi oktató tanított külföldi partneregyetemeiknél, ahonnan 1292 vendégoktató látogatott az SZTE-re előadásokat tartani egy-egy hétre.

Az SZTE a 2017-2018-as tanévre összesen 1,044 millió euró (326,8 millió forint) támogatást nyert el az Európai Bizottság Erasmus-programjában.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk

Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés

Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk

Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk