kapubanner for mobile

Hárman megsérültek egy nyírbátori gyárban, mikor tűz keletkezett

Hárman könnyebben megsérültek és több mint 2500 embernek kellett elhagynia otthonát, vagy a környező üzemekben lévő munkahelyét, amikor kigyulladt egy gyár hulladéktárolója Nyírbátorban - írja az MTI.

Dóka Imre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, a lángok egy kétszáz négyzetméteres épületben csaptak fel, majd átterjedtek egy ponyvás teherautóra, egy kistehergépkocsira és egy kisebb melléképületre is.

Az MTI helyszínről származó információi szerint a tűzeset a város ipari parkjában lévő, műanyag flakonokat gyártó, olasz tulajdonú Serioplastnál történt.

A tűzesethez a nyíregyházi, a nyírbátori, a debreceni, a mátészalkai és a kisvárdai hivatásos tűzoltókat, valamint a nyíradonyi és a baktalórántházi katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltóit riasztották. Az egységek a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett két vízágyú és több vízsugár segítségével körülhatárolták a tüzet, jelenleg az utómunkálatok tartanak - ismertette a szóvivő. Két közelben lévő gáztartályt folyamatosan hűtöttek a tűzoltóknak.

Hozzátette, a tűz, a füst és a robbanásveszély miatt több környező lakóépületben élőknek, illetve a közeli üzemekben dolgozóknak ideiglenesen el kellett hagyniuk a területet, az elhelyezésükről az önkormányzat gondoskodik.

A füst miatt a katasztrófavédelmi mobil labort is a helyszínre riasztották, de a méréseik nem mutattak ki az egészségre ártalmas károsanyag-koncentrációt a levegőben. A mentők tájékoztatása szerint három ember könnyebb sérüléseket szenvedett - mondta a szóvivő.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek