Hárommilliárd forintos támogatás tizenkét kutatócsoport-vezetőnek
Tizenkét kutatócsoport-vezető nyert el egyenként 150 és 300 millió forint közötti támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) által kidolgozott és első ízben meghirdetett, 3 milliárd forint keretösszegű Élvonal kiválósági programban. A támogatást a következő öt évben kutatócsoport létrehozására vagy bővítésére, és világszínvonalú eredményeket ígérő felfedező kutatási projektek magyarországi megvalósítására fordíthatják a kutatók.
A támogatói döntés anonim szakértők és testületek többszintű értékelése, valamint a pályázók személyes prezentációja alapján született meg. Minden benyújtott pályázatot először az NKFI Hivatal által a szakterületi kollégiumok javaslatai alapján felkért négy-négy, köztük legalább egy külföldi, anonim szakértő értékelt. Ennek alapján a szakterületi kollégiumok által javasolt szakértői csoport a pályázatokat a pályázati kiírás kiválasztási kritériumai szerint egyenként értékelte, majd a legjobb húsz kiválasztott pályázót személyes prezentáción is meghallgatta. A szakértői csoport a prezentációkat követően tett javaslatot a döntésre.
Az Élvonal felhívásra tematikus megkötés nélkül lehet pályázni alapkutatási témákkal, ha a pályázó életrajza és kutatási terve a felhívásban foglaltaknak megfelel. A 2018-2022 közötti időszakban az NKFI Alapból 3 milliárd forint keretösszeg fordítható a pályázatra, ebből a 2018. évi kifizetésekre rendelkezésre álló forrás 600 millió forint. Az ötéves projektperiódus lejárta után a mostani kedvezményezettek további támogatást csak újabb pályázattal nyerhetnek el, nyílt versenyben megmérkőzve az akkori élvonalbeli pályázókkal.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
HR és tehetséggondozó szakemberek felülbecsülik az álláskeresők által elkövetett mesterséges intelligencia alapú csalások mértékét egy új... Teljes cikk
A „quiet vacationing” jelenség lényege, hogy a dolgozók hivatalos szabadság kivétele nélkül vonulnak háttérbe: online jelenlétet mutatnak,... Teljes cikk
Az előléptetés, promóció nem csupán titulusváltást jelent, hanem a munkavállalói életút kritikus mérföldköve is egyben. Szervezeti szinten ez a... Teljes cikk
- 469 új munkahely jöhet: az EU rábólintott a Hankook óriásberuházására 5 napja
- Öt lépés, amellyel a HR támogathatja a neurodivergens munkavállalókat 6 napja
- Hogyan kezelje a HR humánusan a leépítéseket? 6 napja
- Minden második dolgozó retteg a pénzügyeitől: ez rontja a produktivitást 7 napja
- Emelt támogatási összeggel folytatódnak a munkaerőpiaci programok Borsodban 1 hete
- Ő lesz az új oktatási miniszter 1 hete
- Uniós források feltételekkel: mi kell a kifizetésekhez? 3 hete
- Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban 4 hete
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 1 hónapja
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 1 hónapja
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 1 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?