kapubanner for mobile

Harrach: segíteni kell a munka és a család összeegyeztethetőségét

Harrach Péter elmondta: a KDNP készített egy reprezentatív felmérést a gyermekvállalással kapcsolatban, ebből az derült ki, hogy a 35-44 év közötti korosztályban sokan azért nem vállalnak gyereket, vagy második gyermeket, mert nem érzik magukat anyagi biztonságban és nem tudják összeegyeztetni a munkát és a gyermeknevelést - írja az MTI.

Megkeresték a legnépesebb, 35-44 év közötti korosztályt, amelybe 1 millió 600 ezren tartoznak. A felmérés alapján kiderült, hogy a válaszadók 41 százaléka gyermektelen, egyharmada nem él párkapcsolatban. Közöttük kicsit többen vannak a felsőfokú végzettségű nők.

Viszont - hívta fel a figyelmet - 25 százalékuk, 400 ezer ember szeretne még gyermeket. Arra a kérdésre, hogy ők miért nem vállaltak gyermeket, akadályként nevezték meg az anyagi biztonság hiányát, noha az is jellemző, hogy a legnagyobb anyagi biztonságban élőknél legkevesebb a gyermek. Szavai szerint az utóbbi években a családpolitika komoly eredményeket hozott, az anyagi biztonságnál említhető a béremelés és a rezsicsökkentés is.

Úgy folytatta: a problémák között még a párkapcsolat rendezettségét, valamint a munka és a család összeegyeztetését említették sokan. Előbbivel kapcsolatban megjegyezte: általában a politika csak lehetőséget teremthet, amelyek által megvalósítható az egyéni, személyes döntés, "nem szabad beleavatkoznunk a magánéletbe".
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek