Hatékonyabb munkaszervezés a bíróságokon
Handó Tünde szerint az igazságszolgáltatásban elért eredményekhez szemléletváltásra, motiváltságra és a stratégiai célok meghatározására volt szükség - olvasható az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével készült interjúban a nol.hu-n.
A bíróságokon bevezetett ellenőrzési rendszer következtében hatékonyabb lett a munka Handó Tünde szerint. Az ellenőrzés nem az ítéletek tartalmára, hanem a bírák által elvégzett munka mennyiségére, vagy éppen a határidők betartására vonatkozik.
A bírósági igazgatás országos vezetője a korábban felhalmozódott fővárosi ügyhátralék felszámolása és az elmúlt években kétharmadával megnövekedett ügyérkezés kapcsán kiemelte a munkaszervezés javítását és a hatékonyabb ellenőrzési rendszert.
Ezek hatására nőtt szerinte a fegyelmi eljárások száma is.
Ugyanakkor arra az újságírói kérdésre, hogy felvetődhet-e egy bíró szakmai felelőssége, alkalmatlansága, ha nyilvánvalóan megalapozatlan, kirívóan rossz ítéletet hoz, az elnök azt hangsúlyozta: a bírák tevékenységét nem szabad egyetlen rossz döntés alapján minősíteni, csakis folyamatában, és kizárólag sorozatos, durva melléfogások esetén vetődhet fel a felelősségre vonás.
"A hibázás lehetősége a függetlenség része" - fűzte hozzá Handó Tünde.
Arra a felvetésre, hogy születhetnek-e politikai megrendelésre ítéletek, az OBH elnöke a nol.hu-n olvasható interjúban úgy reagált: "Nagyon bízom benne, hogy ilyesmi nem fordulhat elő, ha viszont mégis találkoznék efféle jelenséggel, igen határozottan fellépnék ellene, (...) a bíró integritása nem elsősorban a külső körülményeken múlik, hanem a hivatásrend tagjainak belső tartásán".

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek