Hét nap alatt elkel egy jó munkaerő
Eltérőek a munkaerő-piaci igények a régiók között. Kelet-Magyarországon például Hajdú-Bihar megyében jelentősen visszaesett a kölcsönzött dolgozók iránti igény, miközben Bács-Kiskun megyében létszámfelvétel van. Mint a Work Force Kft. vidéki kirendeltség vezetőitől megtudtuk: a jó nyelvtudás és a speciális szakmai ismeret még mindig előnyt jelent az álláspiacon, míg korábban egy jó jelöltet egy hónapba telt megtalálniuk, most hét nap alatt "elkelnek".
Nincsenek könnyű helyzetben a munkaerő-közvetítő és kölcsönző cégek vidéki irodái, mivel a termelő vállalatok nagy hányada a bérelt dolgozói állományt építette le, ráadásul sok vállalat próbál meg önállóan saját erőforrásokra támaszkodva új munkaerőt találni. Fokozottan igaz ez Hajdú-Bihar megyére, ahol a magas munkanélküliség egyik oka, hogy számos település társadalmi, gazdasági és infrastrukturális szempontból is elmaradott. Nem elenyésző ugyanakkor azoknak a cégeknek a száma sem, ahol nincsenek felkészülve a toborzással, kiválasztással járó költségekre és az ezzel járó adminisztrációs többletmunkára, ezért ezt a feladatot inkább szolgáltatóra bízzák - mondta a HR Portálnak Madarász Zoltán, a Work Force Kft. debreceni kirendeltségének vezetője.
Hozzátette: sok álláskereső közvetlenül a cégekhez pályázik, de az még kérdéses, hogy a vállalatok mennyi idő alatt tudnak reagálni a fellendüléskor a megnövekvő munkaerő igényekre. A partnerek többségének a kivárás a stratégiája, kivárják a megrendelések stabilizálódását. A vállalatok többsége úgy nyilatkozik, hogy augusztusban már tudnak előrejelzést adni arra vonatkozólag, mekkora dolgozói állományra lesz igényük a későbbiekben. A Work Force számára ezért jelenleg a legfontosabb a piackutatás, az adatbázis frissítése, a saját dolgozók képzése illetve a partnerekkel való aktív kapcsolattartás. Ez Madarász Zoltán szerint különösen fontos, hiszen minden cégnél más igények merülnek fel, amelyekre különböző megoldást kell találni. - Azt tapasztaljuk, hogy a legalapvetőbb munkafolyamatokban is a minőség lett a legfontosabb a munkáltatóknak, így ehhez mérten igyekszünk mi is minőségi szolgáltatást nyújtani - fogalmazott a debreceni kirendeltség vezetője.
A válság Hajdú-Bihar megyében is elsősorban az autóipari szektort érintette, így a kölcsönzés ebben az ágazatban erőteljesen csökkent, de az elektronikai ipar és az élelmiszeripar is megsínyli a rossz gazdasági helyzetet. Mint Madarász Zoltán elmondta, a legtöbb cégnél a fizikai munkakörökben dolgozókat bocsátották el, a szellemi munkakörökben igyekeztek megtartani a munkatársakat, és inkább munkaügyi átcsoportosításokat hajtottak végre, bevezették a részmunkaidőt vagy rövidített munkahéttel oldották meg a kereslet csökkenése miatt kialakult helyzetet. A kölcsönzés visszaesésével párhuzamosan ugyanakkor előtérbe került a cégeknél a kiszervezés, és megnőtt az érdeklődés a képzés-fejlesztés iránt is.
A régióban elsősorban informatikai szakemberekre van igény, ugyanakkor igaz az is, hogy a cégek egyszerre keresnek a legspeciálisabb és a legegyszerűbb munkakörökbe is jelölteket. Az álláspiacon még mindig előnyt jelent a jó nyelvtudás, a referencia és a szaktudás, a cégeknek pedig fontos, hogy a szolgáltató reális bérszinten tudja közvetíteni a munkaerőt - emelte ki Madarász.
Olyannyira kapósak a jó szakemberek, hogy míg korábban egy hónapba telt megtalálni egy megfelelő jelöltet, addig mára ez csupán hét napba telik - tudtuk meg a Work Force kecskeméti kirendeltségén. Farkas Albert vezető elmondása szerint némi fellendülés érzékelhető Bács-Kiskun megyében, megnőtt ugyanis az utóbbi hónapokban a kölcsönzött dolgozók iránti igény, amelynek egyik oka, hogy több autóipari beszállító is visszaveszi a korábban elküldött munkatársakat, de sok, zömében külföldre termelő építőipari cégnél is létszámfelvétel van. A munkanélküliség ebben a régióban is inkább a betanított és szakmunkásokat érinti, de a mostani keresletnövekedés szintén nekik kedvez. Egyre többen térnek vissza vidékre, az autópályák mentén épülő gyárakba folyamatosan hozzák-viszik a dolgozókat, Budapestről is. Farkas Albert elmondta, sok álláskereső adta be önéletrajzát az irodához, így a válság óta jelentősen megnőtt az adatbázisuk.

A Work Force Kft. több éves tapasztalattal van jelen a humánerőforrás szolgáltatás hazai piacán. Országos hálózatukat folyamatosan bővítették, így jelenleg a fővárosi központi iroda mellett öt vidéki képviseletük (Zalaegerszeg, Debrecen, Miskolc, Kecskemét, Békéscsaba,) működik.
A régióban elsősorban informatikai szakemberekre van igény, ugyanakkor igaz az is, hogy a cégek egyszerre keresnek a legspeciálisabb és a legegyszerűbb munkakörökbe is jelölteket. Az álláspiacon még mindig előnyt jelent a jó nyelvtudás, a referencia és a szaktudás, a cégeknek pedig fontos, hogy a szolgáltató reális bérszinten tudja közvetíteni a munkaerőt - emelte ki Madarász.
Olyannyira kapósak a jó szakemberek, hogy míg korábban egy hónapba telt megtalálni egy megfelelő jelöltet, addig mára ez csupán hét napba telik - tudtuk meg a Work Force kecskeméti kirendeltségén. Farkas Albert vezető elmondása szerint némi fellendülés érzékelhető Bács-Kiskun megyében, megnőtt ugyanis az utóbbi hónapokban a kölcsönzött dolgozók iránti igény, amelynek egyik oka, hogy több autóipari beszállító is visszaveszi a korábban elküldött munkatársakat, de sok, zömében külföldre termelő építőipari cégnél is létszámfelvétel van. A munkanélküliség ebben a régióban is inkább a betanított és szakmunkásokat érinti, de a mostani keresletnövekedés szintén nekik kedvez. Egyre többen térnek vissza vidékre, az autópályák mentén épülő gyárakba folyamatosan hozzák-viszik a dolgozókat, Budapestről is. Farkas Albert elmondta, sok álláskereső adta be önéletrajzát az irodához, így a válság óta jelentősen megnőtt az adatbázisuk.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?