kapubanner for mobile

Hogyan hozható helyre a kiégett kolléga?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A kiégést megelőzni sokkal hatékonyabb, mint kezelni. Súlyosbodásának elébe menni pedig személyre szabottan is lehet, feltárva és megfelelően kezelve az okokat - írja Hári Péter a Forbes online kiadásában.

Általánosságban elmondható, hogy a legelkötelezettebbek égnek ki először -írja a szerző. Hozzáteszi: közülük kevesen járulnak feletteseik elé azt jelezni, hogy kezdenek elfáradni, a vezetőknek pedig gyakran nincs kapacitásuk észrevenni az apró jeleket.

Hári szerint az első lépés: keressük meg a szervezetben, kik azok a kollégák, akik kezében számos projekt összefut és akik szabadságot és túlórát nem sajnálva mindig rendelkezésre állnak. Akikhez szívesen fordulnak a munkatársak szakmai segítséget kérve a legkülönbözőbb területekről. Ők a szervezet valódi kulcsszakértői, mentorai vagy valamilyen kiemelt pozíciót töltenek be - így pótlásuk jelen munkaerőpiaci körülmények között gyakorlatilag lehetetlen.

Teljes cikk a Forbesonline kiadásában
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek