kapubanner for mobile

Hogyan lehet megőrizni a fizikai dolgozók egészségét?

Egy osztrák kutatás szerint az emberek 60 százaléka úgy érzi, hogy a munkahelye negatív hatással van az egészségére. Egy európai tanulmány végkövetkeztetése szerint minden egyes euró, amit a munkavállalók egészségére fordít a vállalat, 3 euró hasznot hoz. De vajon máshogy alakul-e az egészségmegőrzés egy olyan cégnél, ahol a munkavállalók nagy rész fizikai munkát végez? Másképp kell-e őket részvételre csábítani, elérni és bevonni a programokba?

A Mátrai Erőmű dolgozóinak 85 százaléka fizikai munkát végez, ezért náluk egészen más típusú egészségmegőrző kampányt kell folytatni, mint egy zömmel szellemi munkát végző alkalmazottakkal teli cégnél. Az erőműnél 2008 óta van tudatos egészségmegőrzési program, mondta Varga Tamás, HR-fejlesztési osztályvezető. Korábban csak a szokásos foglalkozás-egészségügy létezett, de ahogy útjára indult a tudatos HR-tevékenység, ezzel párhuzamosan az egészség is előtérbe került. Sajnos a vállalat dolgozóinak átlagéletkora nagyon magas, viszont jelen van a fiatal generáció is. Mindenkit máshogyan kell és lehet motiválni. Három éve van náluk is szűrőkamion, nagyon fontos, hogy az egyes munkakörök vizsgálata eltér, felmérték, hogy kinél mik a fő rizikófaktorok.

Amikor a bányászok nem mehettek nyugdíjba

A Mátrai Erőmű életében volt egy olyan esemény, mely miatt kiemelten oda kellett figyelni a dolgozók egészségére: a bányászok nyugdíjba vonulásának szabályai ugyanis megváltoztak, így azok akik 1-2 éven belül már arra számítottak, hogy elmehetnek pihenni, nagyot csalódtak amikor kiderült, hogy mégsem - az erőmű az ő lelki és fizikai egészségének megőrzése céljából nyert egy TÁMOP pályázaton pénzt, melyből felmérhették állapotukat. Kiderült, hogy meglehetősen elromlott fizikai állapotúak és erre jött rá a csalódás okozta lelki teher is. Ebbe a programba a 350 érintettből 230 munkavállalót sikerült bevonni, sokan az előadásoknak és a felméréseknek köszönhetően életmódot váltottak, sportolni kezdtek.

A McDonald's esetében is a munkavállalók nagy része fizikai dolgozó, bár náluk inkább a fiatalabb korosztály képviselteti magát. A csapatmunkára nagy hangsúlyt fektetnek, ezért a közösségi programok amolyan csapatösszerázó funkcióval is bírnak náluk - és persze az egészségmegőrzés sem egy utolsó szempont. Gáspár Ferenc, a gyorsétterem-lánc HR-igazgatója elmondta, hogy náluk egyrészt éttermi szinten, másrészt országosan indított közösségi programjaik vannak. "Éttermi szinten a közösségi programokat az étteremvezetők szervezik, ebbe nem is szeretnénk beleszólni, hiszen ők ismerik a legjobban a csapatukat. Így minden esetben a munkatársak ötletei, igényei, érdeklődése alapján dől el, hogy milyen típusú programot szervez egy adott étterem. Legyen az balatoni bográcsozás, csúszdapark, gokartozás vagy akár éjszakai szórakozás, a cél az, hogy minél többen részt vegyenek az étteremből, és munkán kívül is megismerve egymást, együtt érezzék jól magukat a kollégák."

Az országos programok idei újdonsága az úgynevezett McMovie, amelyben arra buzdítják az éttermeket, hogy készítsenek közösen filmet a Mekis életükről, arról, hogy mit jelent számukra a cégnél dolgozni. Szeptemberre kiderül a filmekből, hogy az éttermi csapatok hogyan látják a mindennapokat.

A bicikli lett a favorit program

A Mátrai Erőműnél rendszeres sporttevékenység végzésére több mint tíz sportág keretében nyílik lehetőség. Az elkövetkező napok egyik programja a Tisza-tó körbekerekezése, mely mintegy 65 km távot jelent. Erre az előzetes jelentkezések alapján 60-80 fő részvételével fog sor kerülni.

A Mekinél minden évben megrendezik a McFamily Day programot, amely Családi és Sportnap is egyben. "Éppen néhány hete, a 25 éves születésnapunk alkalmával volt az idei rendezvényünk. Közel 2000-en, munkatársak, családtagok és gyerekek közösen sportoltunk és szórakoztunk együtt. A sportágak között lehetett választani foci, streetball, 11-es rúgó bajnokság (válogatott kapusokkal), asztalitenisz, strandröplabda, 3 pontos dobó verseny között, de ezen kívül rengeteg szabadidős program is várta a résztvevőket. A rendezvényen lehetőség volt egészségszűrő programon is részt venniük kollégáinknak."

A biciklizés náluk is teret hódit: ugyan nem kizárólag a munkatársaknak szól, de Magyarország egyik legnépszerűbb kerékpáros programja, a BringaMánia is a gyorsétterem-lánc nevéhez kötődik. A vezetés célja az, hogy ez a program a munkatársak körében is egyre népszerűbbé váljon a jövőben. Szintén az egészséges életmódot népszerűsítő programjuk a "Dobd el a cigit és tekerj be dolgozni!" - melynek a neve elárulja, miről is van szó. "A célunk az volt, hogy jutalmat felajánlva arra ösztönözzük a kollégákat, hogy szokjanak le a dohányzásról és minél gyakrabban menjenek bringával dolgozni. Több mint 300-an vettek részt a programban."- mondja a HR- igazgató.


Az email nem jut el mindenkihez


Egy iroda esetében nem kérdés, hogy miként érjék el a munkavállalókat, miként tájékoztassák őket az adott programokról, eseményekről, hiszen mindenki rendelkezik céges e-maillel. Egy erőmű vagy egy több ezer embert foglalkoztató étteremlánc esetében ez kiemelt fontosságú kérdés. A Mátrai Erőműnél a 2400 alkalmazottból 1500-at nem lehet elérni céges e-maillel. De akkor hogyan értesüljenek a programokról? A Mátrai Erőműnél végül a fizetési papírja mellé mindenki kapott egy kis papírt, hogy amennyiben szeretne értesülni programokról, szűrésekről, adják meg erre a célra a privát e-mailcímüket a HR-osztálynak. Így is történt, 1000-en már jelentkeztek, megadták elérhetőségüket. A HR-nek foglalkoznia kell azzal is, hogy a különböző életkorú és szakmakultúrájú munkavállalókat hogyan szólítsák meg e-mailen keresztül.

A McDonald's-nál az éttermi faliújság ad remek lehetőséget a figyelem felhívására. Másrészt a cégnek van egy naprakész e-learning rendszere, amellyel 4500 dolgozót tudnak elérni. És ne feledkezzünk meg ennél hagyományosabb formáról sem: mivel az étteremvezetők napi kapcsolatban vannak a munkatársakkal, így a szóbeli tájékoztatás is bevett és hatékony forma. A munkatársak szívesen jönnek, nem kell őket ösztökélni - néhány hete szerveztünk egy véradást a Vöröskereszttel közösen, amelyre közel százan jöttek el budapesti éttermekből. A Családi napunkon majdnem 2000-en voltunk - mondja Gáspár Ferenc.

Minden megoldható, ha a HR akarja és nyitott rá, csak tudni kell a kulcsát annak, hogy kit, hogyan és mivel lehet megszólítani. És ha ez sikerült, akkor részt fog venni az egészségmegőrző programokban is.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nem csak stresszesek: ezek a munkák teszik leginkább tönkre az egészséget

Egy friss nemzetközi kutatás szerint jelentős különbségek vannak az egyes szakmák egészségügyi kockázatai között: míg a műszakos, fizikailag és... Teljes cikk

Újabb vádak a Gödi Samsung-üzemnél: alvállalkozók dolgozóit is rákkeltő anyag érhette

Laboreredmények szerint rákkeltő nikkelnek lehettek kitéve nemcsak a saját állomány, hanem alvállalkozók dolgozói is a Samsung SDI gödi üzemében.... Teljes cikk

Mérgezett dolgozók, titkos adatgyűjtés: mi történt valójában a gödi Samsungnál?

A Telex oknyomozó cikke szerint a gödi Samsung-gyárban súlyos munkavédelmi kockázatok merültek fel: egyes mérések a határérték többszázszorosát... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek