Hogyan változtatnák a Munka törvénykönyvét?
Közös javaslatokat fogalmazott meg a Munka törvénykönyve és a sztrájktörvény egyes rendelkezéseinek módosítására a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) munkavállalói oldala más konföderációk és nagy ágazati szakszervezetek szakértőivel együtt – tájékoztatott a Liga Szakszervezetek kedden.
A közlemény szerint a korkedvezményes nyugdíj kiváltására szolgáló új Foglalkoztatói Egészségvédelmi Ellátás program, illetve a korengedményes nyugdíj helyett javasolt Foglalkoztatói Bónusz Év Program tervezetét a munkavállalói oldal már megküldte a szociális partnereknek. A Munka törvénykönyve és a sztrájktörvény módosító javaslatait kedden véglegesítette a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Munkástanácsok, a Liga, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, kiegészülve egyes – egyebek mellett a mozdonyvezetői – ágazatok szakértőivel.
A munkavállalói érdekvédők azt szeretnék elérni, hogy a parlament tavaszi ülésszakán már tárgyalhassa a kompromisszumos javaslatot.
A közleményben felidézik: a VKF 2014. december 29-én abban állapodott meg, hogy 2015 tavaszán tárgyalásokat folytat a szakszervezetek által különösen sérelmesnek tartott törvények, a sztrájktörvény és a Munka törvénykönyvének módosításáról és az erős fizikai, valamint pszichikai igénybevételnek kitett munkakörökben dolgozók valamiféle kompenzációjáról.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek