Húszezer forint keresetkiegészítés a közszféra dolgozóinak
December 5-én valamennyi közintézményi dolgozónak bruttó 20 ezer forint keresetkiegészítés jelenik meg a számláján. Erről született megállapodás tegnap az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács ülésén - írja a keddi Népszabadság és a Világgazdaság.
A Népszabadság szerint a kompenzáció része a kormány és a közszolgálati sztrájkbizottság közt két éve született megállapodásnak, amely szerint ebben az évben szinten tartják a közszféra munkavállalóinak reálkeresetét.
A 690 ezer közalkalmazott és köztisztviselő pótlólag megkapja az idei tényleges ötszázalékos bérfejlesztés és a várható 6,4-6,5 százalékos infláció közötti különbséget. 2008-ban ez már a második keresetkiegészítés lesz a közintézményeknél, júliusban ugyanis már kaptak bruttó 15 ezer forint kompenzációt - olvasható mindkét lapban.
A közszolgálati sztrájkbizottság mindazonáltal tegnap levélben tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy a grémium felújította két éve felfüggesztett tevékenységét, hogy a sztrájkbizottság keretében folytassák a további tárgyalásokat a kormány által tervezett megszorító intézkedésekről, így a jövő évi béremelésük és a 13. havi illetményük befagyasztásáról - írja a Népszabadság.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek