Igazi népvándorlás indulhat el a munkaidőkeret miatt
Százával mondanak majd fel a most még röghöz kötött dolgozók a munkaidőkeretek lejártával a Vasas Szakszervezet szerint. Az autó-, gép- és elektronikai ipari vállalatok közül soknál már most 12-18 százalék közötti béremelésről szóló megállapodás született, hogy a dolgozók ne igazoljanak át máshová.
Százával mondanak majd fel a most még röghöz kötött dolgozók a munkaidőkeretek lejártával a Vasas Szakszervezet szerint. Bár továbbra is csak félgőzzel termelnek a legtöbb autó-, gép- és elektronikai ipari üzemben a világszintű alkatrészhiány és logisztikai problémák miatt, sok cégnél még így is csak a dolgozók túlóráztatásával tudják teljesíteni a megrendeléseket - írja a Népszava.
A munkaerőhiány azonban egyelőre inkább csak a jövőre nézve fáj a cégek többségének, most még a hamarosan lejáró munkaidőkeretekben felhalmozódott ledolgozatlan mínuszórák okoznak fejtörést. A szakszervezetek által csak rabszolgatörvényként emlegetett, a kormánytöbbség által éppen három éve megszavazott törvénymódosítás lehetővé tette ugyanis, hogy a cégek több éves munkaidőkeretben igazítsák a megrendelések mennyiségéhez a dolgozók munkaidejét.
Ha kevés a megrendelés, kevesebbet kell dolgozni, ha több, akkor ezeket a mínuszórákat ledolgoztatják, de mindig alapbér jár csak, túlóradíj nem.
Az ágazatban arra számítanak, hogy február végére, március elejére helyreállnak az ellátási láncok, és onnantól gőzerővel beindulhat a termelés. Csakhogy a cégvezetők azt is látják, hogy a jelenlegi dolgozói létszámmal aligha lesznek képesek nagy ugrásokra. Pláne, hogy több gyárban is március, április környékén járnak le a dolgozókat most még röghöz kötő munkaidőkeretek.
Abban a pillanatban dolgozók százai fognak ugyanis egyszerre fölállni, és másik céghez „igazolni” – mondta a Népszavának László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.
Amíg ugyanis a munkaidőkeret nem jár le, a dolgozók nem tudnak váltani. Ha előbb kilépnének a cégtől, a jelenlegi szabályozás értelmében vissza kellene fizetniük a termeléskiesések során felhalmozódott ledolgozatlan órák ellenértékét. A munkaidőkeretek végén azonban ezeket a mínuszórákat le kell nullázniuk a cégeknek, így akkor a dolgozók is munkahelyet tudnak váltani.
A tőkeerősebb cégek ezért is hajlanak most jobban a nagyobb, akár kétszámjegyű béremelésekre, és a cafeteria-jutattások növelésére. Sok helyen már most 12,5-18,7 százalék közötti béremelésről szóló megállapodást írtak alá, a cafeteria-keretek pedig évi 100-200 ezer forinttal bővülnek.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
2026-ban egyre többen keresnek majd új állást, miközben a munkaerőpiacon nő a verseny. A LinkedIn legfrissebb listája szerint az AI-hoz kapcsolódó... Teljes cikk
Már magyar cégek is AI-megoldásokat használnak a teljes toborzási folyamatban: az automatizált social media kampányokból érkező jelölteket AI szűri... Teljes cikk
Egy brit újságírónő férfiként kezdett posztolni a LinkedInen – az elérései pedig azonnal az egekbe szöktek. A kísérlet szerint ugyanaz a... Teljes cikk
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 7 napja
- Ekkora béremelést terveznek 2026-ra a magyar munkaadók 2 hete
- Béremelés az Auchannál - Így nőnek a fizetések a vállalatnál 2 hete
- Béremelést kapnak a Tesco dolgozói 2 hete
- Béremelés a Penny-nél - Így nő a dolgozók fizetése 2 hete
- Becsapós béremelés: kevesebb pénz a zsebben? 2 hete
- Ennyivel emelkedik a dolgozók bére a BKV-nál 2 hete
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 2 hete
- Megállapodtak: jelentős fizetésemelés és extra juttatások a MÁV-nál 3 hete
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 3 hete
- Ekkora béremelést kapnak a vízügyi dolgozók 3 hete


Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig