kapubanner for mobile

Így fizetnek a kereskedelmi láncok

Az Aldi, a Lidl és a Metro fizeti meg legjobban a dolgozóit, derül ki az Index összesítéséből.

A lap a bérköltségből, az alkalmazottak számából, időarányosan kiszámolta, hogy mekkorák a fizetések a kereskedelmi láncoknál. Ebből az derül ki, hogy az Aldinál a legmagasabb a fizetés 308 ezer forint körül, a Lidlnél 251 ezer forint, a Metronál 221 ezer. Ehhez még közel jár a Penny 218 ezer forinttal, az Auchan már 200 ezer alatt, 188 ezer forint körül fizet, míg a Spar közel 185 ezret, a Tesco pedig 183 ezret.

A pontos számoláshoz azonban sok adat hiányzik, hiszen több láncnál is dolgoznak kölcsönzött dolgozók, akiknek a bérköltsége nem jelenik meg az elszámolásban, illetve nem lehet tudni pontosan az egyes munkakörökhöz tartozó átlagbéreket. (Hogy mekkorák a különbségek egy árufeltöltő, egy pénztáros és egy boltvezető között.)

Béremelés szinte mindegyik láncnál volt az elmúlt időszakban.

Index

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek